A mi 2013-as évünk – Boldog Új Évet!

Már napok óta próbáljuk a fejünkben összeszedni, összerendezni mindazt, ami idén történt velünk. Egyszerre nehéz és édesen könnyű évet tudhatunk magunk mögött. Nehezet, mert az álmokért meg kell küzdeni, néha nagy áldozatok és olykor könnyek árán is. Édesen könnyűt, mert az álmaid útját mosollyal tudod járni, ha úgy akarod, s mi úgy akartuk, ezért sokmindent el is érhettünk.

Mosolyokban, örömkönnyekben, elismerésekben, új kapcsolatok születésében, a régiek virágzásában, de legfőképpen igazán gazdag percekben lehetett részünk.
Ahhoz, hogy az ember fejlődjön, teremtsen, minden nap meg kell újulnia, át kell rendeznie magát, be kell fogadnia másokat. Ti minden pillanatban segítettetek ebben nekünk: volt aki mérhetetlen sok szeretettel, kedvességgel, volt, aki úgy, hogy belénk rúgott egyet. Akárhogyan is történt, a 2013-as év utolsó napján büszkén és hálával gondolunk az elmúlt pillanatokra és mindenekelőtt Rátok, akikkel együtt lehettünk.

Drága Oldaltagjaink, Párjaink, Családjaink, Partnereink, Kollégáink, akikkel öröm volt dolgozni, a „Mi 2013-as évünkkel” kívánunk Nektek a jövő évre boldogságot, szeretetet, elégedettséget, sikert, nyugalmat… szóval mindent, amitől jól érzitek majd magatokat.

Írisz és Zoli
Fénylabor-szeretet képek

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
CLOSE MENU .... .... ....