Hogyha létezik szerelem első látásra fotós és fotóalanyai között, akkor azt hiszem, ez az volt. Az első pillanattól kezdve tudtam, hogyha ránk is szakad az ég, akkor is örömjáték lesz. Ránk is szakadt, de erről kicsit később… :D
Nagy bajban vagyok, mert egy igencsak hosszú listát tudnék arról írni, mit is szerettünk ennyire bennük és az esküvőjükben. Attól eltekintve, hogy nyilvánvalóan gyönyörűek együtt, talán ti is látjátok azt a kedvességet, ami körülöleli őket. Szerettem, hogy Andris legalább annyira izgult és a lelkén viselte a dolgokat, mint Kata. Szerettem azt, hogy mindenért hálásak és zavarba ejtően megbecsülik a munkánkat és bennünket is. Velünk és másokkal szemben is ilyenek. Szerettem, ahogy egymásra néztek, ahogy a gyerekekkel bánnak. Szerettem a vendégeiket is. Azt, hogy, aki hozzám szólt, a nevemen szólított. (Ez utóbbi furcsa lehet, de el sem hinnétek, mennyire jól esik, ha valaki nem úgy kiállt utánam, hogy héé fotós!.) Szerettem, hogy készültek (pl.: egy csomó energiát és időt szántak arra, hogy megtalálják a kreatív fotóik helyszíneit…az más kérdés, hogy az élet mást akart.) Szerettem, hogy a szerencsétlen helyzetekből is ki tudtunk együtt jönni könnyedén.
Ilyen volt az ominózis eső… mit eső… égszakadás… Amíg élek, emlékezni fogok erre a kreatívra, azt hiszem! :) Ragyogó napsütés, felhő sehol, elindulunk, hogy körbejárjuk a kiszemelt helyszíneket. Az út viszonylag hosszú, de szántunk bőven időt erre a szekcióra, így aztán ez nem jelentett problémát. Ahogy közeledtünk, gyanúsan kezdett beborulni. Még örültem is, szebb a szórt fény és a felhős ég. Aztán egyszercsak csepegni, majd ömleni kezdett az eső. Annyira, hogy az úton is alig lehetett haladni az autóval. Gyors telefon, forduljunk vissza, meneküljünk be a hotelba, amíg eláll. Egyébként is állomás lett volna a terasza. Ekkor még bizakodóak voltunk. Viszonylag gyorsan rá kellett azonban döbbennünk, ott rekedtünk.
Oda minden tervezgetés, minden megálmodott szabadtéri fotó! Láttam Katán, hogy elképzelni sem tudja, hogy lesznek itt bent olyan képei, amilyenekről ábrándozott. Azt is láttuk viszont, hogyha több órányi fotózás nem is, de azért van ebben a hotelben inspiráció. Kérdezzetek, szerintem minden hozzáférhető zugát bejártuk, amit lehetett, hogy kedvünkre való részeket találjunk. :) Voltak benne holt pontok, volt, amikor már önmagunkon nevettünk, volt, amikor csak úgy leültünk kicsit beszélgetni, volt, hogy csak barangoltunk kutakodva, majd megmásztuk a tornyot és aztán mindannyian lelkes gyermekekként szemlélődtünk a magasból.
Kaptunk azért ajándékot is: a ködöt.
Ezt nem lehetett volna kívánni sem jobban! Olyan kreatív sorozat született, amit mi négyen nagyon szeretünk (mostmár mondhatom, hogy négyen, nem csak ketten) tervek ide vagy oda! Mi azért szeretjük, mert bizonyos szempontból kilökött minket a komfortzónánkból , és kaptunk mellé egy mesés párost, akikhez szintén nem ez a hely lett volna a legjobb választás, mégis a magunkéra tudtuk együtt formálni. Köszönöm, hogy ilyen kitartóak voltatok! Egyszerűen vannak dolgok, amiknek úgy kell lenniük ahogy, és kész. Azóta is jókat mosolygunk rajta, néha keressük az okát, de igazából nincs mit magyarázni ezen. A tanulság az belőle, hogy abból kell kihozni mosolyogva a legjobbat, amit az élet eléd dob. Nem számít, hogy te hogy tervezted, hogy akartad. Ha mosolyogva állsz hozzá, lehet, valami sokkal jobbat kapsz, mint, amire vágytál.
Legyen mindig ez a sokkal több része az életeteknek Kata és Andris! ;) Visszavárunk benneteket! :)
