Magyarország sajnos nem a jó esküvői helyszíneiről híres. Mondhatjuk azt is, hogy sajnos sok sebből vérzik mindegyik, különösen fotózás szempontból. Így aztán mindig boldogok vagyunk, hogyha megcsillan egy kis fénysugár. Ilyen reményteljes csillanás a Babérliget is. Egy nagyon kedves élményünk is fűződik hozzá, talán emlékeztek ti is Zsuzsi és Joe mesés esküvőjére. Már akkor szerettem azt a sajátos, bensőséges hangulatot, amit ez a villa és az őt körülölelő birtok áraszt magából.
Igazán örültünk hát, amikor egy nap telefonhívás érkezett hozzánk. Szeretnék, hogyha mi készítenénk el a megújult kúriáról és esküvői helyszínről a fotósorozatot. Egy pillanatra ugyan megszeppentem, amikor az került szóba, hogy épül egy esküvői pavilon a birtokra és átalakítási munkálatokat terveznek. Gondoltam, jajj, ne öljük meg ennek a helynek is a lelkét! Féltettem ezt a kis gyöngyszemet attól, hogy tömegáruvá válik. Ugyanott bennem motoszkált az is, hogy hátha sikerül megőrizni a varázst miközben teret engednek annak, hogy tényleg lehessen akadálytalanul esküvőket ünnepelni ott.
Az első megbeszélés nagyon jó hangulatú volt, bár még a részletek igencsak körvonalazatlanok. A bővítési munkálatok ekkor még javában folytak. No és persze egy csomó kérdés keringett bennünk, rengeteg apróságnak és nem apróságnak kellett ahhoz a helyére kerülnie, hogy mindez megszülethessen. Eltelt pár hónap, amíg minden összeállt. Mi pedig izgatottan, izgulva, tele várakozással és még mindig kérdésekkel indultunk útnak Polányba a 2 napos fotózásra egy napsütéses szeptemberi napon.
A csapat egy része már megérkezett. Az a helyzet, hogy olyan szívélyes fogadtatásban volt részünk, hogy rögtön otthon is éreztük magunkat. Ültem a konyha melletti teraszon, kortyoltam a kávémat és élveztem a reggeli napsütést. Aztán elindult az, amire eddig annyit készültünk: szobák feltérképezése, kicsinosítása, rendületlen fotózása. Nem mondom, hogy ez volt életem legkönnyebb szobafényképezése, de megugrottuk, és élveztem, mert át kellett gondolni, ki kellett találni. Más tempót igényelt, más meglátást sok szempontból, mint amihez eddig hozzászoktunk. Közben megszerettem a szobákat is. Éjszakára le is csaptunk Zolival a Kakukkfűre (a menta ágytakaróval, a szép fürdővel és a napfelkeltés élménnyel). Sajnos a nagy kedvenc, a nászutas szoba a nagyon kedvemre való fürdővel nyilván nem lehetett a miénk! :D
Egy szó, mint száz, megugrottuk a feladatot! Csapatmunkával!
Talán ez is a legfontosabb, hogy csapatmunka. Merthogy olyan ritkán tapasztalom azt is magunk körül, hogy képes mindenki teljes erőbedobással, a másikat tényleg segítve dolgozni egy cél érdekében. Itt viszont ez történt. Talán ezt is élveztem a legeslegjobban a fotózás 2 napján. Ez lendített tovább, amikor lehetetlennek tűnő feladatokat kellett jól megoldani, amikor hulla fáradtak voltunk már a nap végén, és magunkon nevettünk, mert a kimerültségtől folyton csak belekeveredtünk a másnapi menetrend megtervezésébe. Ez keltett fel hajnalban minket, hogy az ébredő nap fényét is elcsípjük, ami ott a Babérligetben egyszerűen páratlan élmény. Megkockáztatom, talán ezek a kora reggeli képek tükrözik leginkább a Babérliget valódi miliőjét.
Van egy varázskapcsoló hozzánk. Ez a kapcsoló azt eredményezi, hogy a végkimerülésig megpróbálunk mindent megtenni valamiért. A kapcsolót emberséggel lehet bekapcsolni. S biztosan mondhatom, ez már az első 5 percben sikerült a minket fogadó csapatnak, pedig igazából idegenek voltunk egymás számára. Szóval kedves csapat, nagyon köszönjük, hogy mindannyian segítettétek a fotózást, hogy megismerhettünk benneteket és együtt alkothattunk!
A csapat tagjai:
A „belső” csapat (Dóri, Eszti, Csilla, Reni, Janó, Tomi) – Babérliget
Dekor: Angyalok Műhelye
Modellek: Vásárhelyi Réka és Szabó István
Torta: Egy csipet torta
Smink: Mester Makeup
A menyasszonyi ruhák – a nagyon nagy kedvenc kékemmel – pedig Nagy Ágotát dicsérik.
Gyorsan vagy lassan… nem is tudom, de beesteledett. A napot pedig egy igazán különleges résszel zárhattuk, a kivilágított gesztenyéssel és a mécsesekkel körberakott medencével. Sajnáltam, hogy Rékáék csak késő estére voltak várhatóak. Úgy el tudtam volna őket ott képzelni esküvői díszben!
Kitalálhattátok ebből, hogy míg az első napunk a birtoké volt, a második az esküvők jegyében telt. Méghozzá egy csodálatos párral! Nagyon szerettük volna ugyanis, hogyha nem modellekkel kell dolgoznunk, hanem valódi szerelmesekkel. Olyanokkal, akik tükrözik azt a természetközeli, laza, meghitt hangulatot, amit szeretne közvetíteni és megvalósítani a Babérliget. Nem volt egyszerű megtalálni ezt a párt, pedig annyira nevetségesen kézenfekvő volt! Talán a távolság miatt nem is jutott eszembe sokáig… Biztosan felismeritek Rékát, hiszen már jópárszor fotóztuk őt, sőt egy alkalommal már István, a férje is csatlakozott. Réka a legkedvencebb fotóalanyunk! Egyszerűen nem tudok róla olyan képet lőni, amin ne látnám gyönyörűnek és sugárzónak. 
Így volt ez szerintem most is, s bizton állíthatom, hogy elbűvölték a többieket is. Imádom azt is benne, hogy mindig egyformán bájos, mégis ezerarcú! Bevallom, amikor megláttam a kék ruhában, még az én lélegzetem is elállt egy pillanatra. Szerintem a képeken nem is látszik, mennyire elképesztően mesebeli volt! A hangulatos enteriőrök pedig csak erősítették ezt. Erre jutott a legkevesebb időnk, el is fáradtunk már, de mégis itt születtek a kedvenc esküvős képeim.
Először a szőlőben:
Majd az ikonikus gesztenyesoron:
Visszakanyarodva, a napunkat rögtön a közepébe csapva indítottuk: „összeadtuk” az ifjakat. Háát a renitens násznépet ugyan meg kellett időnként zabolázni, de szép szertartás volt! :D :D Persze a maga bizarr módján, mert teljesen nonszensz volt kétszer fotózni egy bevonulást és ismételni a gyűrűhúzást. :) Képzeljétek, viszont pont annyira izgultam előtte, mint egy éles esküvő előtt. Tényleg nem tudom, miért, hiszen nem volt miről lemaradni! Furcsa… de ebből talán látszik, hogy nem is volt ez annyira mű-dolog. :) (Egyébként sokkal nehezebb szertartást irányítottan fotózni, főleg meghagyva a maga természetességét, mint menni az események után… ezt is megállapítottam…)
Aztán jött az egyik napi csúcspont számomra (és a többiek számára is): a torták! Amellett, hogy szépségesek voltak, be kell valljam, ennyire még nem vártam, hogy szeljük végre meg. Isteni illatuk volt! Gyanakodtam ugyan, hogyha kifejezetten a fotózásra készültek, nem lesznek annyira finomak, mint remélem… Késő délután végre megkóstolhattam a macaront és a tartot. Nagyon-nagyon finomak voltak. A tortáról itt lemaradtam, éppen fotóztunk, de aztán másnap kénytelen voltam Szandrának levelet írni (nem szoktam ilyet), hogy áradozzak a tortáról, amihez a hosszú út után hazaesve végre hozzájutottam! Mennyei volt, tényleg! (Azt kell rólam tudni, hogy sosem eszem az esküvői tortákból, mert nem ízlenek és mert nagyon finnyás vagyok a sütikre, talán, mert annyira imádom a jó édességet… J )
Persze nem csupán a tortából jutott finom, végigettük az „aznapi” esküvői menüt is. No, ilyenkor mindig megállapítom, nem is rossz munka ez! Kellemest a hasznossal! Nagyon szerettem azt, hogy számos különleges, saját és házias étel, illetve ital szerepel a palettán, gondolok itt a legkisebb hozzávalóktól egészen a borkínálatig mindenre. A színvonalas vendéglátáshoz ez úgy hiszem, elengedhetetlen.
S ha már a vendéglátásnál tartunk, ejtsünk néhány szót a pavilonról! Ez az, ami igazán új ugyanis, és ami miatt mostmár nem csak a pici esküvők otthona lehet a Babérliget. Én már látom a szemeim előtt Dóriék elmesélése alapján azt is, hogy fotózás szempontjából is nagyon szerethető lesz (még nem teljesen valósult meg minden tervük, kicsit várni kell rá).
Imádom, hogy nincs asztalálcázó terítő, mert szépek az asztalok. Azt is, hogy még véletlenül se kerülhet székszoknya ide, mert teljesen felesleges. Gerendás, de nem csárda, nincsenek felesleges, csúnya képek, lelógó vezetékek, és én kifejezetten szeretem a betonalapot is a maga semlegességével. Így aztán semmi sem tudja majd megölni ezt a rusztikus, egyes részleteiben vintage hangulatot. nézzétek csak, milyen kedves, már kicsit az őszt idéző dekorációt kapott most Marcsitól! S mennyi dekorációs lehetőség rejlik még benne!
Két nap kemény, mégis élvezetes munkáját tükrözik most a fotók. Igazából azonban magukban hordozzák a Babérliget múltját és jövőjét is. Reményteljes és bizakodó vagyok. Jó az út.
Hogy mi a helyzet a Babérliget lelkével?
Úgy tűnik, nem volt miért féltenem! :) Bízom benne, hogy ez így is marad, mert akkor megszülethet egy igazán szerethető esküvői helyszín itthon. Mi várjuk nagyon, hogy „élesben is teszteljük”! ;)
