Bár ez az év első bejegyzése, még tavalyra nyúlunk vissza. Nem csak azért, mert rengeteg sorozat publikálatlanul áll a gépünkön, hanem azért is, mert nem érzem szükségét sem annak, hogy visszatekintő összegzéssel kezdjem az évet, sem annak, hogy a reményeinket taglaljam, vagyis mindazt, amit 2017-től várunk.
Barbi és Krisztián esküvője azért jó választás indításnak, mert mindössze néhány hét alatt szervezték meg a nagy napjukat, Volt ebben ugyan többszöri nekifutás, de valahogy most én is leginkább azt érzem, lesz, ami lesz! Sokminden megváltozott körülöttünk az elmúlt 1-2 évben. Talán éppen ezért nem kívántam életemben először semmit sem éjfélkor. Mindenem megvan, bár mégis folyton elégedetlen vagyok, többet, jobbat akarok. Ez persze fotózás szempontból jó dolog, hiszen mindig arra sarkall, hogy fejlődjek és ne rekedjek meg, ne dőljek hátra azzal, hogy na, már tökéletesen végzem a munkámat. Valószínűleg ez a pillanat volna a Fénylabor utolsó napja… Szóval a jóllétem realizálódása nem vágyak valóra válásának kérdése, hanem erős és tudatos önfejmosás. :D Szerintem sokan vagyunk így. Azt mondom hát, hogy ne tervezgessünk semmit hónapokig, ne vegyük készpénznek az életünket és a javainkat, egyszerűen szeressük azt, amink van, éljük meg és várjuk örömmel, ami még lehet!
Egy leheletnyi francia báj, őszi napsütés, meghatódott család és ragyogó mosolyú szerelmesek. Talán ezekkel a szavakkal lehet legjobban összefoglalni Barbi és Krisztián esküvőjét.
Mivel bennünket eléggé az utolsó pillanatban foglaltak le, úgy adódott, hogy csak Zoli tudott személyesen is találkozni velük az esküvő előtt. Ez egy elég szokatlan helyzet volt számomra, mert sosem fordult elő, hogy legalább a menyasszonnyal ne találkoztam volna valamilyen formában, de a párjaink 99%-ának mindkét tagját ismerjük már mielőtt az esküvőre megérkezünk. Izgultam is kicsit emiatt, de igazából alaptalanul. Barbival persze jópárszor levelet váltottunk előtte, így aztán annyira mégsem voltunk már idegenek egymásnak és szerencsére pillanatok alatt megtaláltuk a közös hangot. Vidáman, örömkönnyekkel telt hát a készülődés a lányos oldalon.
Bár nagyon tartottunk a hidegtől és a sártól, mivel előtte napokig esős időnk volt, végül ragyogóan sütött a nap és szó szerint bearanyozta a kreatív fotózásunkat. Ennél többet októberben nem is kívánhattunk volna! Szeretem az őszi tájat! Telis-tele van színnel, fénnyel. Bár egyfajta elmúlását jelképez, számomra sosem jelentett ilyesmit. Sokkal inkább a megújulás előszobáját látom benne, különösen, ha egy éppen összeházasodni készülő párral fotózhatunk.
Aztán persze csak megérkezett az őszi hideg is. Minden elismerésem Barbié, aki olyan kitartóan és hősiesen tűrte a szertartás alatt a csípős levegőt, hogy csoda! Én kicsit rosszabbul, mert nem mértem jól fel, mennyi ruhát is kellene magamra vennem, de nyilván akkor és ott ez mellékes volt. Meg is feledkeztem róla, amikor Barbi családját néztem. Olyan szeretettel és lelkesedéssel élték meg az ő kislányuk esküvőjét! Azt hiszem, a hozzájuk kapcsolódó pillanatokra fogok leginkább emlékezni erről az esküvőről.
