Azt hiszem, magyarázatra szorul a cím… :) Dóri a Mezítlábas Szerelem által lett kicsit a mi menyasszonyunk is. A róluk készült vintage fotókat látva szeretett bele a munkáinkba, de akkor már sajnos foglalt volt nálunk az esküvőjük dátuma. Fájt a mi szívünk is, mert nagyon kedvünkre való volt az esküvőjük és később az is kiderült, hogy nagyon szeretetre méltó párt ismerhettünk meg bennük. Node, Dóri nem csüggedt, kitalálta, hogy akkor készítsünk velük egy sorozatot az esküvő előtti napon. Így is lett. Miért vendégváró? Mert miközben ezek a képek készültek róluk, szépen, lassan érkeztek a vendégeik is a másnapi esküvőre, vidékről, külföldről… ki honnan, és rögtön a „jegyes” fotózást követően kezdődött is az előesküvői gulyásvacsora.
Azért ne rohanjunk ennyire előre. :) Mivel Éviék már javában készültek a másnapi esküvő dekorálására, azt találtuk ki, hogy ezeket a kellékeket használjuk majd a fotózáshoz is. Évi sajnos már nem tudott minket megvárni (éppen virágokért rohant), ezért aztán kedvemre garázdálkodhattam a szépséges holmik között! Rögtön kiszemeltem a szalmakanapét és a hintát persze, és mindenfélét rájuk aggattam, ami éppen gyorsan a kezembe akadt. Így lett vintage enteriőrünk, rögtön kettő is! A bicikli és a lufi pedig teljesen magától értetődött.
A ló, nevezetesen Peti, pedig a kedves tulajdonosok jóvoltából válhatott néhány percre fotómodellé…bár azt hiszem, ő ezt annyira nem élvezte. Szegény valószínűleg nem értette, hogy a vacsoraasztaltól hogyan került hirtelen a rivaldafénybe, de hősiesen helyt állt, ahogy Patrick is, aki azért tart a lovaktól, de csodálatosan díj ugrat. :)
Hálásak vagyunk, hogy legalább erre a kis időre részesei lehettünk Dóri és Patrick esküvői álmának, meséljenek mostmár a képek:
