A közös történetünk második felvonása volt az esküvő napja. Egyszerre annyi mindent tudnék mesélni, mégis valahogy csak azt írnám szívem szerint, hogy így kell ünnepelni és kész. Kicsit szabad izgulni, megszenvedni a feszültségeket, de amikor ott a pillanat, akkor megélni, örülni, lazának lenni, sírni, viccelődni, egyszerűen ott lenni.
A múlt századból itt ragadt, finoman is csúnya hely ez a szálló (azért merem ezt leírni, mert Barbiék is jól tudják ezt), mégis megtöltötték valamiféle varázslattal, amitől valahogy minden másnak látszott, minden sokkal szebb volt, amitől mégis működött. Nem tudom a jó szót erre. Ez történik, amikor nagyon-nagyon szerethető pár házasodik. Amikor olyanok között vagyunk, akikkel jó együtt lenni, és itt most kiemelten a többi szolgáltatóra is gondolok, ismerős és először látott arcokra egyaránt.
Rendhagyó leszek, és az időrendi képnézegetés helyett először megmutatom a három kedvenc képemet, mert ezekben azt hiszem, nagyon benne van, amiről beszélni próbálok. :)
Amikor a fodrász nem „csak” fodrász… Egy utolsó izgulós szusszanás együtt, mielőtt kibontják a fürtöket. :)
Örömködős kivonulás. :)
Néhány perc kettesben… ötösben igazából, de annyira édesen örültek egymásnak friss házasként, mintha egyedül lettek volna.
Most akkor megmutatom másképpen is. Ahogy az események történtek egymás után az esküvőn. :)
Itt azonban még nem búcsúztunk a közös fotózásoktól… Az esküvő után nem sokkal újra találkoztunk, hogy elkészíthessük a csak kettőjükről szóló kreatív fotósorozatot az egyik kedvenc helyünkön. Ez a harmadik fejezet. Itt is akadt Barbival egy merényletünk Gábor ellen, el kellett tűrnie a tollpihéket. :D Ő azonban ezt az akadályt is túlélte. :)
Az eredmény pedig? Íme.
S még nincs vége… ;)
