Linda és Dani különleges páros a mi életünkben, így aztán furcsa volt fotózni is az esküvőjükön, bár éppenhogy a világ legtermészetesebb dolga kellett volna, hogy legyen. Nem tudom, hogy a sok jövő-menő ismerős arc vagy a fokozott megfelelési vágy volt-e zavarba ejtőbb.
Mindenesetre folyton kerestem a helyemet és a saját szerepkörömet… Lindával tulajdonképpen szegről-végről sok-sok éve ismerjük egymást, mert egy iskolába jártunk és az egyik legjobb barátnőm barátnője. Ténylegesen viszont úgy két éve kezdődött a mi kapcsolatunk, akkor találkoztunk Danival is először. Az életünk kereszteződései ellenére, persze, hogy a fotózás terelt minket közös útra. :)
Egy nap ugyanis gondoltunk egyet a Laura Virággal, hogy nagyon szeretnénk egy igazi, téli enteriőrös sorozatot. Bevállalós pár híján azonban nekünk kellett rátalálni a fotóalanyainkra. Nem is gondolkodtam sokat, egyből Lindáék ugrottak be, mert Eszti barátnőmtől tudtam, hogy ő nagyon szereti a képeinket és régóta vágyik rá, hogy egyszer legyen alkalma a fényképezőgépeink elé állni. Nem is kellett kérlelni őket. :) Emlékezetes fotózás volt, hősies helytállással.
Legközelebb Eszti születésnapján találkoztunk, akkor már Dani titokban nagyon kérdezgette, hogy milyen nyári, szabad időpontjaink vannak, mert ő bizony készül valamire. Így aztán jóval előbb tudtuk, hogy hamarosan esküvőre megyünk, mint Linda. Persze aztán ahogy Dani megkérte a kezét, már írt is, hogy akkor gyorsan egyeztessük az időpontot. Így aztán a kezdetektől részesei lehettünk a szervezésnek is.
Eljött aztán a nagy nap. Zoli ment Danihoz, én pedig Linda nővéréékhez, akiket szintén ismertem már, hiszen voltak nálunk családfotózáson. Talán emlékeztek az ő őszi sorozatukra is a két kis lekvármajszoló kislánnyal. :) Imádtuk őket! Most is! A templomi gyűrűadós „produkciót” szerintem sosem felejtem el, meg a polgárin sírdogálós pillanatokat sem. Édesek és gyönyörűek!
Miután megküzdöttünk közös erővel a ruhafelvétellel (hát nem ez lesz Linda kedvenc emléke az esküvőről, azt hiszem) kicsit bevontuk a négylábú családtagokat is. Lelkesedésből nem volt hiány a részükről fátyol és nyakkendő ide vagy oda! :) Útnak is indultunk, gondolva, hogy a fiúk már jól megelőztek minket. Út közben kiderült, hogy nagyon tévedtünk, de azt nem is sejtettük, hogy mennyire!
Drága Dani, ennyit összesen életemben nem vártam még vőlegényre! :D Mi közben fotózgattunk, eső elől menekültünk, kibeszéltük Eszti barátnőnk ruhapróbáját… majd aztán két óra múlva csak meglettek a srácok is. Édeseim 20-al robogtak felénk Győrből Pannonhalmára, mert féltették az autódíszt. A legcukibb az volt, hogy miközben sétáltunk az Apátság felé, hogy végre fotózhassuk kettőjüket is egyszerre, Dani így szólt: „Bőven időben vagyunk még, nem?” Mihez képest… A szertartást nem késtük le végülis, kreatívotok meg úgyis van már, mit törjük itt magunkat… :D Tény, hogy nem sok időnk maradt, de azért készülhettek még képek szerencsére. :)
Aztán sodródtunk az eseményekkel, időnként szolgáltatókként, időnként jó ismerősökként, éppen ahogy hozta a helyzet… Van annak előnye is, ha az embert ismeri a vendégsereg, pl.: aranyosan sajnálnak, hogy ilyen nehéz cuccokat cipelsz, meg a polgárin ledobhatod hozzájuk a táskádat, hogy tényleg ne legyen sehol útban, meg józanul nagyon jót tudsz rajtuk bulizás közben nevetni (bocs… :) ), a képeket visszanézve meg… hmm… hát nem állítom, hogy nem volna mivel zsarolnom a társaságot. Persze nem teszünk ilyet… vagyhát… Linda szerint egyébként nem voltunk kíméletesek a képválogatással, de ezt azért mondja, mert nem látta még azokat, amiket megtartottunk…
Előbukkantak még meglepetés ismerősök is, mint például egy volt általános iskolás osztálytársam, akit nagyon jó volt viszontlátni. No meg, egy nem annyira meglepetés is, Wandus, a Flora Esszenciától, aki a legeslegelső esküvőnk dekorációját készítette, és akivel már nagyon rég vártuk, hogy viszontlássuk egymást. Sajnos személyesen most is csak Zoli beszélhetett vele (ugye Danival volt hol elütniük az időt…), de így is örültem.
Imádtam Linda menta cipőjét, a pillangókat, a nagyon danis first look-ot (csípőre tett kézzel vizslatunk), a kutyusokat, a csajszikat, az ismerősöket, az atya modern felfogású beszédét, az apró dekor részleteket, az esti buli hangulatát, a fiúkat a lányok ridiküljével, Linda menyecskeruháját… meg még sok-sok pillanatot. No, de beszéljenek helyettem inkább a képek.
Na még néhány kép… ;)
