Esküvői 1×1: az esküvői szolgáltatód kiválasztása

Amikor elkezdtünk esküvőket fotózni még magam sem tudtam, hogy mekkora jelentősége van annak, kikkel is töltjük együtt a nagy napot. Most persze nem rátok gondolok, hanem a többi szolgáltatóra. Kellett sajnos hozzá néhány igazán rossz tapasztalat, hogy rádöbbenjek, minden láncszem kulcsfontosságú, és, hogy egy jó (ideiglenes) csapatban sürögni-forogni, mennyire megkönnyíti mindannyiunk dolgát, valamint mennyivel hatékonyabbak tudunk lenni.

Már napok óta azon gondolkodom, mi a legfontosabb dolog, amit a szolgáltatók kiválasztása kapcsán tanácsolhatok Neked, de az objektív szempontok mellett mindig felbukkan egyetlen „tényező”, a bizalom, a megérzés-érzés.  Hogyha visszatérünk a kabátos példára, amiről az első részben írtam a téma kapcsán, akkor így magyarázhatjuk a dolgot.

A vevők egy boltban jönnek-mennek, percekre maradnak, aztán elválnak az életutak. Ha mégsem annyira tökéletes a kabát, amit kiszemeltél magadnak, maximum lecserélik egy másikra, az elégedettekből pedig jó esetben törzsvásárló válik hosszabb vagy rövidebb időre. Kell-e azonban egy életen át azt a kabátot hordanod? Barátok lesztek-e az eladóval? Megosztod-e vele a félelmeidet, terveidet, érzéseidet? Meg kell-e nyílnod előtte? Fogsz-e beszélni évek múlva is a kabátodról? Nézegeted-e 10 év múlva is? Nem, ugye? Azt, amit az esküvői szolgáltatók „adnak neked” viszont igen. S bizony sokukra úgy kell gondolnod, mint az aznapi legjobb barátaidra éppen a közös cél érdekében. Tény persze az is, hogy mindannyian mások vagyunk, ezért aki neked barátod, tökéletesen a kedvedre tenni tudó szolgáltatód lehet, nem biztos, hogy másnak is. Mindig vannak azonban általános minőségi mutatók, ahogyan vannak elismerten strapabíróbb, minőségibb anyagból készült kabátok és bizony ócskák, de olcsóak is. A kabátnál talán itt szemléletesebb, ha a borokra gondolsz. Igazán jó bort ünnepeken iszik úgyis az ember, de itt is igaz persze, hogy nem egyforma az ízlésünk.

A nagy különbség mindkét példánál az, hogy amíg a kabátot felpróbálhatod, a bort megkóstolhatod előre, a legtöbb esküvői szolgáltatás esetében a referenciákra és a szimpátiára, vagyis ismét arra a bizonyos szubjektív bizalom-megérzés tényezőre támaszkodhatsz csak.

Mi következik ebből? Nem, nem az, hogy ez teljesen lutri. Hanem az, hogy a választásnál nagyon tudnod kell, hogy mit szeretnél (ahogyan erről már többször beszéltünk) és végigjárva az objektív lépcsőket végül az érzéseidre hagyatkozva kell meghoznod majd a döntést. Sokszor bizony tényleg az anyagiak kárára, ezért is kell az igazán fontos dolgoknál pluszt számolnod, amikor a költségvetést tervezed. Itt kezdődik a bizalom. Először is, magadban kell megbíznod: hogy tényleg tudod, mire vágysz, és hogy nem csalnak meg az ösztöneid.

Folytatva a gondolatot, kezdjük kicsit hátulról a lépcsőket. Érzelmi benyomást kaphatsz a szolgáltató minden megnyilvánulásából a weboldalán át az első levélváltástól kezdve, de igazán csak akkor nyerhetsz teljes képet, ha személyesen találkoztok. Még az is több a semminél, ha nagy távolságoknál pl. skype-on beszélgettek. Azt hiszem, hogy ez szinte kihagyhatatlan lépés. Persze volt már nálunk is 1-2 alkalommal példa, hogy nem találkoztunk személyesen, de ha lehet, ezt kerüljük, mert számunkra is nehezebb így a feladat, mintha tényleg szánunk elég időt egymás megismerésére, ráadásul mi is biztosabbak lehetünk abban, hogy tényleg mi vagyunk azok, akik a pár álmait teljesíteni tudják. Általában jelezni is szoktuk, ha úgy gondoljuk, nem biztos, hogy mi vagyunk, akit keresnek. Ezt persze senki sem fogadja egyből jól. S ez egy újabb fontos dolog: ne sértődj meg, ha egy szolgáltató ilyet ír, mond vagy úgy érzed, visszautasítóan viselkedik. Valószínűleg ő már érzi, tudja, amit Te nem, hogy nem teljes az összhang, ami pedig kulcsfontosságú. Vannak példák arra, hogy ez idővel szépen orvosolható, de a rossz kezdés a legtöbbször intő jel a legeslegjobb szándékok mellett is, akár kimondja valaki előre a félelmeit, akár nem. Mi sem sértődünk meg, ha valaki nem minket választ, hiszen valószínűleg más jobban illik hozzá és ebben nincs semmi elfogadhatatlan.

eskuvoi-szolgaltato-valasztas

Nézzük akkor az esküvői szolgáltató választás többi részét.

5 lépés a tökéletes esküvői szolgáltatód megtalálásához:

1. Az alapos kutatás – referenciák

Beszéltünk már róla, hogy a tájékozottság félsiker. Minél többet látsz, ismersz meg, annál jobban áttekinthetővé válnak a lehetőségeid. Persze sokszor hallom, hogy a bőség zavarba ejtő. Ez tény. Ugyanott ezt tekints inkább úgy, hogy ennek köszönhetően sokkal jobban megtalálhatod az ízlésednek legmegfelelőbbet.

Sose sajnáld az időt arra, hogy egy-egy szolgáltató weboldalát, egyéb megjelenéseit alaposan elolvasd, megnézegesd. Ne az első blikk szerint válaszd, mert nyilván mindenki törekszik arra, hogy az első dolgok, amikkel egy oldalon találkozol, megkapóak legyenek. Nincs ebben semmi rossz, így maradsz ott több időre és döntheted el, hogy tetszik-e vagy sem. Ne csak képeket nézegess, hanem olvass is, mert a személyiség kirajzolódik a leírtakból, az pedig nagyon fontos lesz számodra.

Valaki minél többet mutat meg magáról, a munkájáról (pl. nem csak a kreatív képeket teszi fel egy 50-100 db-os galériába, hanem egyesével is átnézheted az esküvők anyagainak jó részét) annál biztosabb lehetsz benne, hogy nincs mit takargatnia.

Sose tévesszenek meg a díjak, a tagságok, a látszólag jól hangzó címek. A csoportokhoz tartozás önmagában ugyanis nem feltétlenül elismerés és minőség, ahogyan egy-egy díj is csak felszínes visszajelzés az illető munkájáról, ezek információk ugyan, de nem a legfontosabbak. A te szempontodból az a fontos, hogy számodra díjnyertes-e, amit kiad a kezéből.

Legyen gyanús, ha valakinek a megnyilvánulásai rendszerint kritikát tartalmaznak, ha mások hibáit keresik, mert ez azt jelenti, hogy rengeteg negatív töltet veszi őt körül, és valószínűleg fontosabb számára az erőfitogtatás, mint maga a munka, ami rátok is kihathat. Keresd azokat, akiknek minden megnyilvánulásából látszik, hogy őszintén szeretik a munkájukat, hogy örömmel csinálják, az ugyanis látszani fog a minőségen, és ez csak akkor jön át a sorokon, ha valódi. Szerencsére sok ilyet találhatsz.

A kutatás során valószínűleg a leghasznosabb információkat Interneten keresztül szerzed majd be, de nézegetsz magazinokat, különböző esküvős oldalakat, blogokat és talán elmész egy-egy esküvő kiállításra is. Mindegyik más-más oldalról mutatja be a különböző szolgáltatásokat. Ahogyan korábban is írtam, mindig szívj magadba mindent, de alaposan szűrj és mérlegelj mielőtt bármiről is döntenél. Meggyőződésem, hogy önmagában egyetlen forrás sem ad teljes képet, hanem a kínálat egy kis szegletét mutatja be, sajnos néhány fórumon torzulhatnak is az információk. Bár a menyasszonyok közötti tapasztalatcserét nagyon fontosnak és hasznosnak tartom, sokszor ezekkel kell a leginkább résen lenni, hiszen ők sem feltétlenül jártasabbak nálad a témában. Mindenesetre sokat segíthettek egymásnak, hiszen ki tudja, hogy milyen ötlet, gondolat vezet majd az álmod megtalálásához. Érdemes kitekintened az esküvői piacról is, a dekoráció, a ruhák kapcsán például kincsekre lelhetsz különböző kézműves oldalakon, blogokon. Például a meska.hu-n keresztül rengeteg ügyes alkotóra lelhetsz, akik el tudják készíteni az esküvői kincseidet is, de ebből a szempontból a facebook-on való nézelődés is hasznos lehet, mert sok ilyen alkotót ott találhatsz meg a legkönnyebben. Én nagyon szeretem figyelemmel kísérni Bánhidi Dóri blogját többek között, mert folyamatosan ilyen alkotókat és izgalmas helyeket mutat be (http://pandarte.blog.hu).

2. Ajánlások

Az ajánlásokban szívesebben bízunk meg, mint a magunk által találtakban, hiszen valakinek már bevált, vagyis kipróbált szolgáltatás. Tulajdonképpen van is alapja ennek az élből pozitív attitűdnek, különösen, ha már te is láttad munka közben a másik esküvőjén az adott szolgáltatót. Azt viszont ne feledd, hogy nem vagyunk egyformák. Az a kabát, amit a barátnőd szívesen visel, nem biztos, hogy az, amit te is örömmel hordasz majd. Ahogyan a szolgáltatói ajánlások is részre hajlóak mindig, persze nem rossz szándékból, egyszerűen egymás munkájának tiszteletéből, támogatásából, ritkán érdekből is persze. Egy próbát megér mindig utánanézni azért az ajánlásnak, de vállald bátran, ha úgy érzed, az ajánlott szolgáltató, neked nem felel meg. Ez nem kötelezettség, csak lehetőség.

3. Ajánlatkérés

Pontosság és személyre szabottság ez esetben a kulcsfogalmak. Lentebb írok róla, hogy ez miért annyira fontos.

4. Az ajánlatok összehasonlítása

Először a tartalmát (a konkrét ajánlatét és azt is, hogy mire képes egy-egy szolgáltató), aztán az árakat. Fordítva könnyen tévútra tévedhetsz.

Triviális, de olvasd végig, betűről-betűre. Azért mondom, mert felfigyeltünk rá például, hogy a párjaink 50 % tudja csak, amikor a megbeszélésen átnézzük az ajánlatot, hogy 3 példányban kapja meg (többnyire minden csomaghoz) a DVD-ket, pedig két helyen is leírjuk… Aztán értelmezd és, ha szükséges (mert a szolgáltató nem tette), szedd pontokba a főbb elemeket, vagyis azt, hogy mi jár a csomaghoz és mi az, ami opcionális, amiért esetleg pluszban kell fizetni.

Akár táblázatba is gyűjtheted az így nyert információkat, úgy könnyebb lesz majd összehasonlítani. A táblázat oszlopai legyenek a számodra legfontosabb dolgok az adott szolgáltatáshoz kapcsolódóan, no meg persze írd be az árakat is, hiszen nagy jelentőséggel bír, tudom. Hogy valóban a számodra legtökéletesebb mellett dönthess – a szimpatikus/tetszik stb. mellett – felállíthatsz egy objektívebb értékelési rendszert is. Minden tartalom kaphat egy 1-5-ig adható pontszámot (5 db összehasonlítandó szolgáltatónál pl.: a legjobb kapja az 5-öst, a legrosszabb az adott dolognál az 1-est). Ha még kifinomultabban szeretnéd, akkor az egyes tartalmakra kapható pontok nem azonosak. Például, ha árérzékeny vagy, akkor ott 10 a maximális pontszám (és szintén 1 a legrosszabb, vagyis ez esetben 2-2 pont az eltérés). Adhatsz akár olyan pontot is, hogy mennyire tetszik úgy igazándiból a szolgáltató munkája, vagyis belecsempészheted az érzelmi oldalt is. Az összpontszámok adják majd neked az alapot a további mérlegeléshez, lépésekhez, majd a döntéshez. Fontos, hogy ez támpont, a számok önmagukban még nem jelentenek döntést.

A példa kedvéért:

pelda-tabalazat

5. Top x – döntsön a személyes találkozó

A döntést a személyes találkozót követően tudod majd bizonyossággal meghozni. Ahogy a menyasszonyi ruhádat is jó, ha felpróbálod mielőtt megveszed, bérled, tulajdonképpen ezt a találkozást is tekintheted egyfajta próbának. Más ez persze, ez az emberség, a személyiség próbája. Éppenúgy azt mutatja azonban, hogy összeilletek-e vagy sem, mint a ruha felvételekor a tükörképed és az érzésed. Legyen valaki visszafogott vagy nyomulós, figyelmes vagy figyelmetlen, olyan jeleket sugároz folyton feléd, amiket te tudat alatt veszel, kedvedre valónak találsz vagy sem, mindenesetre ezeket igazán csak szemtől szembe tapasztalod meg.  A jeleket persze lehet hamisítani (előveszi a szolgáltató a jobbik arcát), összességében azonban ritkán tud valaki, valakit pusztán hazugsággal vagy elszórt hazugságokkal félrevezetni. Nagyon remélem legalábbis, hogy résen vagy!

Mire figyelj?

Pontos?

Megfelelően öltözött fel?

Figyeld a testbeszédet. Nem kell gurunak lenni ahhoz, hogy az alapvető gesztusokat felismerjük, akár a nagyot mondást is.

Mennyire figyelmes, mennyire érdekli az esküvőtök? Kérdez róla? Képben van az eddig elhangzottakkal? Végighallgatja, amit mondtok? Ad esetleg ötleteket, amik hirtelen eszébe jutnak? Mennyire fogadja el a véleményeteket, ötleteiteket?

Érti, érzi, hogy mit szeretnétek?

Vagy csak magáról beszél és szeretne mihamarabb túl lenni rajta? Pl.: nézi az óráját?

Mennyire rugalmas?

Mennyire áll hozzátok közel a személyisége? Egy húron tudtok pendülni?

stb.

A személyes találkozó jó alkalom arra is, hogy együtt megnézzetek mégtöbb referenciát, fotózásnál akár teljes anyagokat is. Érdemes előre összegyűjtenetek minden kérdéseteket is, hiszen ezekről részletesen tudtok beszélni. Ne hagyatkozz arra, hogy majd ott eszedbe jutnak, általában ilyenkor épp a legfontosabb kérdések maradnak ki.

Ha bizonytalan vagy, ne dönts azonnal, menjetek haza, beszéljétek meg, ki mit érez, gondol az elhangzottakkal kapcsolatban. Nagyon sokáig azonban ne halogassátok a döntést miután mindenkivel találkoztatok, mert az időpontot nem jó, ha elveszítitek amiatt, hogy sokat rágódtok. Sőt, ha már nagyon rágódtok, az sem biztos, hogy jó jel. Lehet, hogy nincs közöttük az igazi. Ilyenkor egyszerűen lépj tovább. Egy menyasszonyunk kérte, hogy írjam le ide mindenképpen ezt is, és tényleg fontos: ne tarts senkit bizonytalanságban, ha úgy döntöttél, hogy nem őt választod, de kértél ajánlatot vagy még találkoztatok is, írd meg neki és mond el a döntésedet. Ez ugyan nem érdeked, de jót teszel a másikkal, ha azt is megosztod vele, hogy mi az, ami nem tetszett benne (persze ne bántóan). Sokat tanulhat belőle, normális ember ezen nem sértődik meg.

 

Egy kis bennfentesség…

Beszélnünk kell, úgy érzem, még valamiről, amit senki nem vállal nyilvánosan, de nagyon meghatározó. Talán fontosabb itt szót ejteni róla, mint arról, hogyan kutasd fel a számodra megfelelőnek tűnő embereket. Arról van szó, hogy mi, szolgáltatók, is nagyon emberből vagyunk, amit a saját előnyödre, de hátrányodra is fordíthatsz.  Mit jelent, hogy „emberből vagyunk”? Póriasan azt, hogy kivételezünk. Vannak ugyanis kedvenc, meg kevésbé kedvenc párjaink. Igen, bevallom, nekünk is… A kedvencekért pedig ösztönösen sokkal több mindent teszünk meg (a megállapodásban szereplő dolgokon túl), mint normál esetben. Ez sokszor már az első levélváltásnál, telefonbeszélgetésnél eldől és igazából nem is tudatos, de tudatosan befolyásolható és számodra ezért fontos.

Mit tehetsz azért, hogy kivételezett helyzetben legyél egy szolgáltatónál?

Legyél emberséges mindig, ennél nincs fontosabb soha.

Legyél személyes!

Talán ez így megdöbbentően hangzik, de le kell írni külön, hogy az emberségesség alapvető kell, hogy legyen és ennek ez az egyik fontos része. Lehet, hogy az esküvői szolgáltatók kicsit érzékenyebbek erre, de szerintem bárhol az életben érvényes, hogy sose éreztesd azt senkivel, hogy egy áru csupán. Nem szeretünk tojások lenni a piacon száz másik tojás között, ahogyan te sem szeretnéd, ha csak egy pár volnátok a 100-ból számunkra és egyszerűen csak pénznek néznénk Téged. Semmi a világon nem működhet így, ami érzelmi alapú, márpedig elég sokminden az. Még Marika néni is a pékségben szebb kenyeret ad, ha mosolyogva kéred.

Kerüld el az általános megszólításokat a levelezésben, hogy „Tisztelt Cím”, „Kedves Fotós”… esetleg a másnak címzett megszólítást… Nagyon kétségbeejtőek ezek a Ctrl C/Ctrl V levelek. Azt sugallják, hogy valójában egy tömeges másolat egyik példányát kaptuk, nem is biztos, hogy tudod, valójában milyen a munkánk vagy milyenek is vagyunk mi. Egyszerűen az a cél, hogy minél több árat beszerezz magadnak. Éreztesd hát, hogy ismered és szereted a szolgáltató munkáját, ezért fordulsz hozzá, persze csak akkor, ha ez tényleg így van.

A személyességnek az is része, hogy az ajánlatkérés során nem csak egy-két adatot közölsz, hanem leírod, mi is az elképzelésed, mit, hogyan terveztek. Így könnyebben tudunk számolni és tanácsokat, javaslatokat adni, ha szükséges. Sajnos sok szolgáltató a helyszín hallatán már ítél: „óh, ez prémium esküvő lesz… pedálozni kell érte”. Nos, ezt nem tudod elkerülni, de minél részletesebben írsz, annál inkább beleteszed az egyéniségedet, és aki jó érzésű, normális hozzáállású szolgáltató, az alapján fog válaszolni neked és nem azt figyelve, hogy egyszerű, falusi lagzitok lesz-e vagy valami világraszóló lakodalmatok. Megnyugtatásként mondom, hogy a többség fix csomagárakkal dolgozik, így az elképzeléseitek, személyiségetek által nem lesz semmi hirtelen százezrekkel több vagy kevesebb, mint egy hasonló alapvető elképzelésekkel rendelkező párnak, csak rugalmasabban lehet a csomagot hozzátok igazítani. Van olyan is, amikor az ember egyszerűen érzi, hogy őt nem tudjátok kifizetni, az árból viszont nem tud annyit engedni, amit megengedhettek magatoknak. Ilyenkor fogadjátok el a maga helyett ajánlott szolgáltatót egy lehetőségnek vagy bátran írjátok meg, hogy a „nem” oka az anyagiakban rejlik, hátha kaptok egy jó ötletet a továbbiakhoz.

Legyél figyelmes!

Ide tartozik az is, hogy nem vagyunk gépek. Kell néha, hogy levegőt vegyünk munka közben. Kellenek olyan alapdolgok, mint a vacsora az esküvő napján például (hangsúlyozom, a párjaink ebben elsőrendűek, de másnak már volt különös tapasztalata e téren, ezért leírom).

eskuvo-orsi-zsolto-balaton-71

Legyél türelmes!

Az emberségességhez a türelem is hozzátartozik. Az, hogy tudomásul veszed, hogy rajtad kívül sok másik pár és egyéb munkák is követelik a figyelmét a szolgáltatónak, ezért nem tud mindenre azonnal válaszolni, reagálni. Természetesen rá lehet kérdezni néhány nap múlva, hiszen mindenkivel előfordul, főleg szezonban, hogy kiesett valami a fejéből, de ne legyél számonkérő, hidd el, nem célravezető.

Ne játssz a másik idejével!

A legtöbb esküvői szolgáltató egy évre előre be van táblázva. Egy-egy dátumra számos érdeklődés érkezik általában, amikor beír a naptárjába, onnantól minden mást visszautasít. Hogyha lemondod az utolsó pillanatban az időpontot (pl. egy jegyes fotózásnál vagy egy külön napos kreatívnál) konkrétan anyagi kárt okozol. Természetesen lehetnek váratlan problémák, ezért egy alkalommal ez még beleférhet, de akkor is szólj időben. Több alkalommal eljátszani ezt viszont tényleg problémát jelent. Az időhöz tartozik az is, hogy érkezz pontosan a megbeszélt időpontokra vagy, ha késel, jelezd nagyon időben, illetve akkor számolj azzal, hogy a szolgáltató tényleg jogosan mondja azt, hogy a késésed a megbeszélés/fotózás/ruhapróba/tortakóstolás stb. idejéből levonódik. Ennek nagyon egyszerű az oka, tényleg szigorú időbeosztás alapján dolgozunk a legtöbben, amihez tartanunk kell magunkat, ráadásul a várakozás éppen olyan munkaidő, mint bármi más.

Tájékoztass folyamatosan, pontosan, de ne terheld feleslegesen a másikat

Nem tudom, hogy ez az én mániám-e vagy mások is így vannak vele, de szeretem tudni, hogy a párjaink éppen mivel, hogy állnak, minden rendben van-e stb. Azt is szeretem, ha időnként kikérik a véleményünket egy-egy döntésük kapcsán, még akkor is, ha az közvetlenül nem befolyásolja a munkánkat. Nem érzem tehernek, ha mindezt ésszerű határok között teszik, sőt, márpedig szerencsére általában úgy teszik. Sokat segít ez az időről-időre való kapcsolattartás abban, hogy az esküvőre úgy menjünk, mint nagyon jó ismerősök, időnként, mint barátok. Érzelmeket fotózni így sokkal egyszerűbb, nektek pedig gond nélkül sikerül elengedni előttünk magatokat és fesztelenül viselkedni akkor is, ha két, nagy fényképezőgép szegeződik rátok.

Létezik azonban a ló túlsó oldala is, azok, akik naponta 10-szer hívják fel a szolgáltatót és bizony ennyiszer meg is változtatnak már lefixált dolgokat vagy elképzeléseket. Egy idő után, hidd el, mindenkinél elszakad a cérna. Az pedig neked sem jó.

Legyél önmagad.

Ez is fura pontnak tűnhet, de mindig megérzi a másik, hogy mikor vagy őszinte és nyitott. Ha valami nem tetszik vagy éppen tetszik, bátran adj neki hangot, ha mindezt kulturáltan teszed, célravezetőbb lesz minden mismásolásnál. Írhatnám ezt a szolgáltatóknak is persze. Az, hogy igazán önmagad légy azért is fontos, mert így valóban megismerheti a személyiségedet a szolgáltató, ami aztán nagyon sokat segít abban, hogy a számodra tökéleteset adhassa neked. A legtöbben imádjuk az egyedi, különleges ötleteket, ezért bátran állj elő velük, ha nem megvalósíthatóak, legfeljebb azt mondjuk, hogy nem.

Legyél tudatos, de nyiss a másik felé.

Fontos, hogy tudd, mit akarsz, ezt nem győzöm hangsúlyozni, és, hogy az ne változzon másodpercenként. Vannak azonban dolgok, amikor fontos, hogy a másik tapasztalatára, véleményére támaszkodj, akár olyan áron is, hogy engedsz az eredeti elképzelésekből. Senki sem akar rosszat Neked. Ugyanez persze visszafelé is érvényes. Minden szolgáltató szívesen ad javaslatokat, ötleteket, de azt nem várhatod, hogy helyetted tegyen meg értük dolgokat. Ez ugyanis a Te esküvőd, ezért fontos része vagy, elengedhetetlen része. Mindenkitől annyit várj és azt jogosan is teszed, amennyi az ő része, a tényleges feladata (persze pl.: az esküvő fotózásnál eléggé összemosódhatnak dolgok, mert számos terület hat a fotóitokra), amit a helyében Te is bevállalnál, és ismerd fel a határokat. Hogyan ismerd fel? Figyelj a másik reakcióira. Ha figyelsz, észre fogod venni, mikor léped át a határt.

Most, hogy ezt a kis titkot is megbeszéltük, kívánok sikeres keresgélést és nagyon jó döntéseket Neked!

 

Összefoglalva:

  • a megfelelő szolgáltató megtalálásának kulcsa, hogy először készülj fel és tájékozódj minél alaposabban az adott területről, a kínálatról, az árakról, a lehetőségekről
  • a legtöbb információt az Interneten találhatod, de a magazinok, a kiállítások is segítségedre lehetnek
  • ne feledd, hogy minden fórumon csak részleges képet kaphatsz, a teljeset több helyről összeszedve, neked kell majd meglátnod és átlátnod
  • mindig legyél gyanakvó mielőtt bármit is igazságnak vélsz, keress megerősítést vagy éppen cáfolást
  • az ajánlásokat fogadd el, de tudd, hogy mivel mindannyian mások vagyunk, ezért más az is, ami tökéletes számunkra
  • ha kiszemeltél valakiket, akkor a lehető legrészletesebb információkat megadva kérj ajánlatot (ne litániát írj, összegezd, tedd átláthatóvá a legfontosabb dolgokat, kiemelve azokat, amikre mindenképpen választ vársz)
  • legyél személyes, közvetlen, és tartsd észben, hogy a szolgáltató is „csak” egy ember
  • az ajánlatok közül ne az ár alapján dönts, legyen az is egy szempont a többi mellett
  • használd a sorszámozós technikát, hogy objektívebb sorrendet kaphass
  • találkozz mindenkivel személyesen mielőtt döntenél, mert a szemtől szembeni találkozás mutatja meg igazán a másikat számodra
  • ez egy bizalmi kapcsolat, fontos, hogy a személyiségetek passzoljon egymáshoz
  • hallgass ezért a számok mellett a megérzéseidre is és csak akkora kompromisszumot köss, amit egész biztosan nem fogsz majd megbánni.

Legközelebb az információáramoltatás jelentőségéről és az esküvői forgatókönyvről beszélünk majd.

Az előző részek:

1. rész: Esküvő szervezés könnyen, hatékonyan – a “Tudd”!

2. rész: Esküvői inspirációk, ötletek

3. rész: Álomból valóság

4. rész: Realitásbakik

 5. rész: Az ESZÜ alapja – időgazdálkodás okosan

6. rész: Az Esküvő Szervezési Ütemterv

7. rész: Mi mennyibe kerül?

8. rész: Spórolási tippek és a pénzügyi terv

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
CLOSE MENU .... .... ....