Esküvői 1×1: esküvői pénzügyi terv és spórolási tippek

Az előző részben láthattad, hogy mi mennyibe kerül az esküvő kapcsán. Azt is, hogy bizony nem kevés kiadást jelent egy esküvő megszervezése.

Hogyan tarthatod kordában a kiadásokat és lehet mégis álomesküvőd?

Erről lesz most szó.

Azt gondolom, hogy vannak dolgok, amin egész egyszerűen nem érdemes a szó szoros értelmében spórolni. Ezek olyan dolgok, amik maradandóak, amik aztán elkísérnek egy életen át. Ilyen lehet a gyűrűtök, de ilyenek az esküvői fotóitok is. Ésszerű határokat azonban lehet szabni, és mindig tudnod kell, hogy meddig nyújtózkodhatsz (a túlnyújtózás sokszor nagyobb problémát okoz, mint az okos kompromisszum), ahogyan azt is, hogy mire vágysz. Ugyanis teljesen lehetséges, hogy neked nem is a legdrágább gyűrű, a legdrágább ruha vagy éppen fotós tetszik. Nekünk például a titán gyűrűk tetszettek, amik sokkal olcsóbbak voltak az arany ékszereknél. Ez a ritkább, de a könnyebbik eset.

Vannak olyan területek, ahol lehet költségeket kímélni, de érdemes megfontolni nagyon a spórolást, hiszen a megtakarítás sokszor azzal jár, hogy több időt és energiát kell befektetnetek, ami pedig bizony stresszes lehet. Ilyen például a meghívók elkészítése vagy éppen a dekoráció.

Vannak teljesen elhagyható dolgok, amiknek hiánya semmilyen fennakadást nem fog okozni. Ez ne a ceremóniamester legyen lehetőség szerint (különösen nagyobb esküvőknél), mert bizony annak rossz vége is lehet. Koszorúslányok nélkül viszont egészen jól lehet házasodni, máris több tízezret takarítottál meg.

eskuvoi-kiadasok

Spórolási praktikák

35 tipp arra, hogyan spórolhatsz az esküvői kiadásokon nagy kompromisszumok nélkül:

  1. Csak azokat hívd meg, akiket igazán közel érzel magadhoz (komolyan, küzdj meg a családdal, ha kell…, de tudod, csak finoman).
  2. Legyen csak egy szertartás (ez nem csupán a szertartási díj megspórolásával, hanem dekoráció, utazási költség megtakarítással is jár, sőt a szolgáltatók rendelkezésre állási ideje is rövidülhet, ami szintén spórolás).
  3. Ha templomi/hivatali esküvőd lesz, érdemes megkeresni azt a párt(párokat), akik szintén aznap házasodnak, így, ha hasonló az ízlésetek, a díszítés költségeit megoszthatjátok.
  4. Ne kérj fel koszorúslányokat vagy csak 1-2-t.
  5. Szervezd minél közelebb az esküvőt a vendégek lakhelyéhez, így aztán nem kell a szállásról, utazásról külön gondoskodnotok (ez akkor is költség ugyanis nektek, ha nem Ti fizetitek, hiszen a vendégek valószínűleg ennyivel kevesebbet tudnak nektek nászajándékba adni).
  6. Olyan helyszínt válasszatok, ahol a lehető legtöbb dolog már eleve adott, hiszen a költségeket jelentősen növeli, ha pl. széket, asztalokat kell még bérelni.
  7. Bérlés helyett vedd meg vagy varrasd a ruhádat, az esküvő után add el (hidd el, lesz, aki megveszi, ma már ez nem furcsa, és eljön az az idő is, amikor képes leszel megválni tőle)
  8. Használd ki a nyár végi, illetve a januári akciókat, ha tudod, mit szeretnél, nem fogod megbánni a vásárlást.
  9. Készítsd magad a kiegészítőidet (nem biztos, hogy tökéletes lesz, de Te csináltad, megvan a bája a saját munkának is, tudd azonban, hogy ez nagyon időigényes munka…)
  10. Ha ügyes vagy, sminkeld magad, készítsd magad a körmödet, de használj profi alapanyagokat a tartósság érdekében. Megkérheted persze egy barátnődet is. De vigyázat! A profi, tartós sminket nehéz kivitelezni!
  11. Viselj egyszerű, de nagyszerű frizurát, amit (egy kis segítséggel) magad is el tudsz készíteni.
  12. Autóbérlés helyett használd a saját kocsidat vagy az ismerőseid autóját. Az igazság az, hogy nagyon kis szerep jut a kocsinak ilyenkor a lehetséges kiadásokhoz képest.
  13. A karikagyűrűtökbe beolvaszthatóak a nem használt, nem sajnált ékszereitek, de törekedjetek a jó minőségre, mert ez mégiscsak egy életre szól.
  14. Válassz laktató, de nem fényűző menüt.
  15. Kihagyhatod a desszertet, hiszen van esküvői torta.
  16. Rendelj akkora esküvői tortát, ami tényleg elfogy, ne félj attól, hogy valaki éhen marad.
  17. Rendelj egy kis tortát, amit szimbolikusan felvágtok, a vendégek kapjanak kisebb süteményeket.
  18. Kérd meg a család, baráti kör vállalkozó szellemű tagjait, hogy járuljanak hozzá az esküvőtökhöz aprósütemény sütéssel (de csak óvatosan, mert nálunk például túl lelkesnek bizonyultak).
  19. A röviditalokat (ha esetleg mást is engednek, akkor azt is) vásárold meg Te a lehető legolcsóbban (a legtöbb helyen dugódíjat kérnek ugyan ilyenkor, de ez így még mindig gazdaságosabb).
  20. Hagyd el az éjféli menüt, kínálj hidegtálat a vacsorából maradt ételekből és az aprósütikből (egyébként sem teljes már addigra a létszám, annak is a fele eszik ilyenkor a tapasztalatunk szerint).
  21. Készítsd magad a meghívókat.
  22. Járulj hozzá a dekoráció, köszönőajándék, vendégkönyv és egyéb kreatív apróságok készítéséhez, hívd segítségül az ügyes ismerőseidet.
  23. A köszönőajándék is elhagyható ugyan, de ha már van, legyen funkciója, pl.: szolgálja az ültetési rendet.
  24. Ne zsúfold tele az asztalokat díszekkel, mert nem férnek el a vendégek, legyen inkább kevesebb, kevés helyet foglaló, de látványos elem.
  25. A menyasszonyi csokrodat dobd el és ne egy külön dobócsokrot.
  26. Szüleidet drága csokor helyett köszöntsd egy általad készített maradandó aprósággal vagy akár egy verssel.
  27. Zenekar helyett válassz dj-t, kedvezőbb lesz az ár (felejtsd el a notebook-os lejátszást viszont, különösen nagyobb létszámnál és, ha bulit szeretnél).
  28. Betanított tánc helyett készítsetek ti egy kedves koreográfiát a nyitótánchoz.
  29. Hagyd el a semmit sem befolyásoló extrákat pl.: lufieregetés, galambröptetés, tűzijáték. A kevesebb néha több.
  30. Lépj időben. Bár ez szolgáltatásonként és szolgáltatónként is változó, de szerencséd lehet, ha jóval az esküvő előtt foglalsz, sokszor ugyanis csak év elejével változnak az árak, és többen idei árat adnak jövő évre is.
  31. Kutass olyan szolgáltatók iránt is, akik már szereztek ugyan tapasztalatot, de még viszonylag újak az esküvő piacon. A bevezető árak ugyanis sokkal kedvezőbbek lehetnek. Hogyha felkészült vagy (mert ugye nem a közepébe vágtál csak a dolgoknak), jó szemmel meg tudod ítélni, hogy bízhatsz-e a majd a munkájukban, s bizony vannak rendkívül ügyes kezdők, de legyél kiemelten körültekintő.
  32. Hétköznapokra vagy szezonon kívüli időpontra (május-szeptember kivételével) még mindig sok szolgáltatás kedvezménnyel vehető igénybe. (Nem minden!)
  33. Bár nem szervezhető előre jól, de válassz last mimute utat nászútnak vagy szervezd meg ügyesen magatoknak, általában ugyanis olcsóbb saját szervezésben menni, persze több idő, munka és akad némi kockázat is.
  34. Használd az ésszerű alku módszerét. Amint már korábban is írtam, nem keresünk esküvői szolgáltatóként olyan jól, mint hiszed, ezért – bár embere válogatja – nem viseljük túl jól az alkudozást. Vannak azonban olyan kölcsönös kompromisszumok, amikkel Ti is jól járhattok és a szolgáltatónak is vállalható, ezek nem feltétlenül mindig pénzben mérhetőek, de az is nyereség, ha ugyanazért az összegért valamivel többet kapsz. Ilyen ésszerű alku lehet például az is, ha a sminkeshez, fodrászhoz beszervezed még a családtagjaid, barátnőid egy részét is. Ha ügyes üzletember, akkor vonzó csomagajánlatot készít erre nektek.
  35. Bizony muszáj megírnom, hogy a legenda igaz, vannak olyan helyek, ahol szorzódik az ár, ha kimondod a szót, hogy esküvő

Azért had álljon itt az is, hogy szívességet családtól, barátoktól csakis mértékkel kérj, hiszen ünnepelni és nem dolgozni hívod őket. Legyen nyitva a szemed, hogyha egy pillanatra is úgy érzed, hogy terhet raksz a másik vállára, gyorsan vedd is le azt, anélkül, hogy szemre hánynád neki. Ennyit ugyanis nem ér a spórolás. Ahogyan azzal is számolnod kell, hogy minden, amit magadra vállalsz feladatként teher ilyenkor. Bár örömödet lelheted benne, mégis sokszor a pokolba fogod kívánni, láttam már sokszor ezt. Gondold, végig mielőtt döntesz, hogy mi az, amit valójában elbírsz, mi mennyi időbe, energiába telik, mit nyerhetsz, mit veszíthetsz, és, hogy megéri-e.

Az egyik levél, amit kaptam egy igazán kis költségvetésű esküvő kapcsán nagyon fontos mondattal zárult: „Valószínűleg sokkal több szervezéssel és idegeskedéssel jár egy ilyen „kaláka” esküvő megszervezése, de az eredmény magáért beszélt: kicsi költségvetés, de hiányérzet nélküli esemény. Azért kell hozzá egy nagy adag szerencse, hogy olyanokkal fújjon össze a szél, akik szinte mániákusan csinálják a dolgukat és sokkal többet tesznek bele, mint amennyit elkérnek a végén + olyan baráti kör, akik szeretettel teszik bele minden tudásuk és szabadidejük a közös tervezésbe és megvalósításba.”

S ha már itt tartunk, még egy fontos mottó: az igazi profi szolgáltató munkáját nem pótolja egyetlen ismerős, barát, nagybácsi stb. sem. Ez is szakma ugyanis, amihez érteni kell, amihez tapasztalat kell. Vannak azonban olyanok, akiket még túl is szárnyalhat, minden szakmában akad olyan, aki jobb volna, ha nem lenne…  Beszélünk még arról, milyen szempontok szerint érdemes választanod.

eskuvo-koltsegei

Ki fizet?

Manapság kikopóban van az a hagyomány, miszerint az esküvő költségeit a lányos ház állja. A legtöbb pár a saját pénzéből vagy némi szülői segítséggel fizeti az esküvőt.

Mindenképpen az a szerencsésebb és a látszat ellenére is sokkal egyszerűbb út, hogyha a saját pénzeteket fordítjátok rá a nagy napotokra. Nem szeretnék hosszas pszichológiai-szociológiai értekezésbe kezdeni, de tény, hogyha nem Ti fizettek, jelentősen több családi súrlódásra számíthattok. Ismét leírom, hogy ezeket a konfliktusokat kezeljétek nagyon türelmesen és megértően, mert semmi sem ér annyit, hogy a családi kapcsolatok rámenjenek! Hozzáteszem, hogy a családi segítséget meghálálhatjátok anyagi szempontból azzal is, hogy a nászajándékpénzt vagy annak egy részét nekik adjátok, hogy a terheiket csökkentsétek.

Meggyőződésem az is, hogy nagyon rossz út, ha úgy kalkuláltok, hogy majd a nászajándékokból megtérül, netalántán nyereséges is lesz az esküvőtök. Olvastam korábban néhány felháborodott blogbejegyzést, hogy a vendégek milyen kevés pénzt adtak, és hogy így nekik milyen sokba került minden… Biztosan azt szeretnéd, ha ilyen érzésekkel mérgeződne a napod? Biztosan elvárható a vendégektől, hogy egy az egyben állják az esküvőtöket? Természetesen minden pár számít rá és ez normális is, hogy végül ebből az összegből visszanyeri a kiadások egy részét, de szerintem te sem akarnál éjfél után az átöltözésnél pénzt számolgatva azon izgulni, hogy vajon ki tudtok-e mindent fizetni, amit megrendeltetek…

Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér! Tényleg! Ne addig, amíg gondolod, hogy esetleg majd érhet… S egy esküvő esetében semmiképpen se gondolkodj hitelben. Adósággal kezdeni egy „új életet” nagy badarság volna. Ez egy papír, nem ezen múlik a közös boldogságotok, enélkül is lehet szépen együtt élni, sőt gyereket vállalni is, és ma már semmi baj nincs azzal, ha csak sok évvel később házasodtok össze vágyva az ünneplésre, amikor már megvan rá a tőkétek is.

eskuvo-arak

Az esküvői költségek okos kezeléséről

Az esküvői pénzügyek kezelése semmiben sem tér el a napi pénzügyeid hatékony kézben tartásától. A probléma ott van, hogy bizony a legtöbben még ezeket a mindennapi pénzforgásokat sem követik igazán nyomon. Mi is tanuljuk nap mint nap, mert ez nem egy ösztönből jövő dolog, hanem bizony nagy tudatosságot, odafigyelést igényel, de ha egyszer kialakítottad a saját mechanizmusodat, nem is annyira nehéz és hosszas folyamat.

Először is tervezz! Éppúgy, mint az ESZÜ esetében. Hogyha először inspirálódtál és tájékozódtál, ahogy korábban megbeszéltük, tisztában leszel azzal, hogy nagyjából mi, mennyibe fog kerülni majd, hogy mi az, amire valójában vágysz és a várható kiadások csökkentése érdekében, mi az, amiről hajlandó lennél lemondani. Hogyha készítesz egy előzetes pénzügyi tervet, akkor nem kapsz majd a szívedhez, amikor egyszercsak elfogy a pénzed, miközben a szervezés közepénél tartasz, vagy a végén szembesülsz csak azzal, hogy mennyi az annyi. Hívd nyugodtan segítségül az előző részben leírt tól-ig árakat.

A tervezés részletei:

  • Az Esküvői Pénzügyi Terv (EPT) tartalmazzon minden apróságot, ami csak eszedbe jut az esküvő kapcsán, ne csak a főbb szolgáltatások árait, ugyanis sok kicsi sokra megy, majd meglátod.
  • Mindenhová a várható legmagasabb árat írd a tervezésnél, mert a kiadások úgyis valószínűleg magasabbak lesznek a vártnál, legalábbis minden párunknál és barátunknál ezt tapasztalom, ráadásul adódhatnak olyan költségek, amikre nem számítottál. Jobban érzed majd magad, ha a tervezett árnál kevesebbet írhatsz be, mintha többet.
  • Jelöld be azokat a szolgáltatásokat/dolgokat, amikhez ragaszkodsz, és amikhez kevésbé. A legjobb, ha készítesz kategóriákat (ezeket elég, ha színekkel megjelölöd magadnak, tudsz majd úgyis kalkulálni): elengedhetetlen, fontos, de elengedhető, elengedhető például.
  • Legyen tartalékod a várható költségeken felül! (Ezt akár beleírhatod külön is.)
  • Hogyha valóban profin akarod csinálni, akkor az ESZÜ-vel összevetve (ami tartalmazza, hogy mit mikor kell elintézned, megrendelned) hónapokra lebonthatod a várható kiadásokat. Kalkulálj azzal is, hogy a legtöbb esküvői szolgáltatást nem egy részletben kell majd fizetned, illetve lehetnek kauciós költségek is, pl. a ruhabérlésnél. Így aztán még egyszerűbben és ütemezettebben tudod kezelni az esküvői pénzügyeket.

Másodszor vezesd pontosan és naprakészen a tényleges költségeket beírva az EPT-t.

A pénzügyek nyomon követése:

  • A legegyszerűbb az, hogy ahogy megrendelsz, megveszel valamit, beleírod. Például minden este szánsz 5-10 percet arra, hogy frissítsd a táblázatodat. Ez igazán nem sok idő azért, hogy kézben tartsd a dolgokat, ugye?
  • Jelöld magadnak azt is, hogy a megrendelt szolgáltatás teljesen ki van-e fizetve, ha nem, mikorra várható a következő részlet.
  • Készíthetsz önálló szolgáltató összehasonlító táblázatokat is, hogy az egyes ajánlatokat könnyebben mérlegelhesd és segítsd a döntéseteket. Erről még beszélünk.
  • Azt is megjelölheted, hogy ezeket a költségeket Ti álttátok-e vagy kaptátok rá a pénzt (pl.: szülőktől, barátoktól), a végén jobban tudsz majd összesíteni.

Minél precízebb vagy, annál kevesebb váratlan meglepetés érhet, és annál jobban tudsz majd spórolási technikákat kieszelni magadnak.

 mennyibe-kerul-eskuvo

Készítettem Neked most is mintatáblázatot, hogy könnyebb legyen az esküvői pénzügyek kezelése.

Innen letöltheted az esküvői pénzügyi terv minta táblázatot:

Esküvői Pénzügyi Terv (EPT) minta

(elérés: www.fenylabor.hu/EPT-fenylabor.xlsx)

Használd sikeresen!

Összefoglalva:

  • Csak akkor vágj bele az esküvőd szervezésébe, ha biztosan tudod anyagilag is finanszírozni és nem reménybeli bevételekből, netalán hitelből szeretnéd fedezni a kiadásokat. Addig nyújtózkodj, ameddig a „pénztárcád engedi”!
  • Hogyha a család állja a számlákat, számíts több konfliktusra és kezeld ezeket nagy türelemmel és szeretettel.
  • Készíts pontos tervet a várható kiadásokra (EPT) – hogyha először felkészültél, nagyvonalakban tisztában leszel vele, mi mennyibe kerül majd.
  • A tervet igazítsd az ESZÜ-höz, így aztán hónapokra lebontva kalkulálhatsz a kiadásokkal.
  • Gondolj minden apróságra, hogy minél kevesebb váratlan kiadás érjen.
  • Rangsorold fontosságuk szerint az egyes dolgokat, hogy ha szükséges, egyszerűbben tudjál költséget csökkenteni.
  • Számos helyen tudsz spórolni, de ezt tedd mindig ésszerűen szem előtt tartva, hogy egy-egy megtakarítás milyen következményekkel járhat.
  • Egy kisebb, szerényebb, ámde tehermentes esküvő még mindig sokkal jobb, mint eladósodva vagy feszültségekkel telve kezdeni a „közös életeteket”. Egy ünnepnap sem ér ennyit.
Legközelebb arról beszélünk majd, hogy milyen szempontok mentén érdemes kiválasztani a számodra tökéletes szolgáltatót.

Várom a további spórolási tippjeiteket addig is! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
CLOSE MENU .... .... ....