Esküvői 1×1: mennyibe kerül egy esküvő?

Elérkeztünk az esküvő szervezés egyik legkényesebb pontjához: a piszkos anyagiakhoz. A legtöbbször, ha esküvőről van szó, az kerül szóba, hogy bizony drága mulatság.

Node mennyi is az annyi? Mi miért kerül annyiba? Hogyan lehet spórolni? Mi az, amin nem érdemes? Hogyan tartsd kordában az esküvői költségvetést? Erről fogunk most beszélgetni.

Mielőtt belevágunk, szeretném megköszönni a sok-sok segítséget, amit kaptam tőletek azáltal, hogy megosztottátok velem a saját esküvői kiadási táblátokat a cikk érdekében, sőt még a spórolással és egyéb küzdelmekkel kapcsolatos tapasztalataitokat, tippjeiteket is. Hálásan köszönöm!

Nyilván a tól-ig számok nem reprezentatív felmérés alapján kerülnek most itt publikálásra, hanem a saját piacismeretem és az alkalmi segítőim költségvetései által, de azt gondolom, hogy iránymutatásnak így is segítségedre lehetnek.

 

Mindenekelőtt kijelenthetjük, hogy egy átlagosnak mondható, 80-100 fő közötti esküvő ára ma 2 millió Ft körül kezdődik (2013/2014). Természetesen ügyesen ebből lehet faragni (és egyre többször találkozunk kicsi, bensőséges, de annál kreatívabb esküvőkkel is), de általában az összköltségvetés ennél végül magasabb lesz. A határ persze a csillagos ég.

A vendégek létszáma 50-150 fő között mozog általában. A legtöbb pénzt a lakodalom viszi el még akkor is, ha szerényebb körülményeket, ételeket és italokat választasz. Többen írtátok a leveletekben, hogy mindenképpen említsem meg, hogy a vidéken szervezett esküvők valamivel olcsóbbak, hogy mennyivel, az természetesen függ a pontos helytől, a színvonaltól és a választott szolgáltatóktól. Engem is meglepett, de nagyon mérvadó különbségeket nem láttam a hasonlónak mondható szolgáltatások/helyszínek között a költségvetéseitekben az esküvő helye tekintetében, általánosságban azonban tény, hogy egy fővárosi esküvő drágább, mint egy eldugottabb faluban, városban szervezett.

Igyekszem majd frissíteni folyamatosan az árakat, mert sokszor találkozom idejét múlt, hatalmas badarságokkal az Interneten. Most hangsúlyozottan átlagos határszámokról beszélek, biztosan lesz olcsóbb és drágább is, és semmilyen útiköltséggel nem kalkulálok.

eskuvo-arak

Mennyibe kerülnek a főbb esküvői szolgáltatások?

Az esküvői piac árai meglepő szélsőségeket mutatnak különösen ott, ahol tényleges termékről (pl: vacsoráról, virágcsokorról) nem beszélhetünk. A szélsőségesen alacsony árak azonban szinte mindig szélsőségesen alacsony színvonalat vagy elmaradt tudást, ízlésvilágot, hozzáállást takarnak. Természetesen ezzel nem azt akarom sugallni, hogy csak az jó, ami drága, mert tudok ellenpéldát, nem is egyet. A lényeg inkább az, hogy egy bizonyos ár alatt nem lehet színvonalat tartani. Ez roppant egyszerű, gondolj csak az olcsó párizsi és a pompás házi sonka összetételének különbségére. Persze Te döntöd el ízlésed, álmod, pénztárcád szerint, hogy melyiket „eszed meg”.

Tény az is, hogy a piac nagyon telített, és valóban rengetegen indulnak útnak az esküvők világába szárnyaikat bontogatva. Így aztán a kínálat bizonyos területeken sokkal szélesebb, mint ami kívánatos volna, különös tekintettel a színvonalon aluli „szolgáltatókra”. Sajnos az is vitathatatlan, hogy a szakma jelentős része megrekedt valahol a 15-20 évvel ezelőtt, aki ismer, jól tudja, hogy ez nekem mekkora bánatom, szerencsére nem vagyok vele egyedül. S szerencsére ennek ellenére időről-időre felbukkannak olyan lelkes, tenni akaró, valami igazán szépet, egyedit alkotni vágyó emberek, akik aztán kompenzálják mindazokat, akik nem képesek átlépni a saját maguk által állított korlátokat. A telítettségnek tehát nagyonis van pozitív hozadéka, számos tehetséges fiatal (vagy már kevésbé fiatal) bukkan fel, csak valahogy meg kell őket találni. Ez nem mindig egyszerű. A Te szempontodból pedig ez azért is kedvező, mert ők nyilván alacsonyabb áron dolgoznak kezdetben, mint, amennyit a kezükből kiadott munka ér. Ahogyan általában (de nem mindig…) azok is kevesebbért tudnak egy-egy esküvőt vállalni, akik másodállásként foglalatoskodnak ezen a területen. Jól körvonalazódik az is, hogy az egykor prémium kategóriásnak tartott szolgáltatók, a 2000-es évek elején szárnyalók, kezdenek kiöregedni, legalábbis egy részük (tisztelet  a kivételnek). Túlszárnyalják őket az újonnan jövők napról-napra. Ez sajnos nem csupán a lelkesedésükben, hanem a munkájuk színvonalában is meglátszik sokszor, a nevük azonban még viszi őket, pedig nem érnek annyit, mint az ügyes kezdők. Az ügyesek, mert sokan bizony önkritika nélkül indulnak neki a szakmának azt gondolva, erre bárki alkalmas lehet. A telítettség mellett nagy a rotálódás is, ezen a pályán nem könnyű fent maradni, akkor sem, ha időnként magasan áll a csillagod, ugyanis bizonyítani kell folyamatosan, hiszen minden évben újabb és újabb párok házasodnak, újabb és újabb igényekkel. Így aztán egyszerre van könnyű és nehéz dolgod is, amikor választasz, és amikor a költségekkel kalkulálnod kell.

Nézzük hát az árakat (-tól -ig átlag árakról beszélünk, nyilván lesz alatta és felette is szolgáltató!)

 

Szertartások

Az anyakönyvvezetői eljárásnak, beleértve a házassági anyakönyvi kivonat kiadását is, nincsen anyagi vonzata. Az anyakönyvvezető irodájában lezajlott házasságkötésért sem kell fizetni, azonban ha ünnepélyes szertartást szeretnél (hivatali teremben vagy külső helyszínen), hivatalonként eltérő költségekre kell számítanod.

Fontos tudnod, hogy a hivatalon kívüli szertartás magasabb költségekkel jár, ennek díját 2011-ben igencsak megemelték. Mindenütt más azonban az összeg, amit kérnek, és akadnak olyan helyek, ahol nem vállalják a szertartást. Ilyenkor három dolgot tehetsz: az esküvő napján csak templomi szertartásra hívod a vendégeket, másik hivatalhoz fordulsz vagy szertartásvezetőt hívsz. Láttunk már több olyan esküvőt is, amelyet nem anyakönyvvezető tartott, vagyis csak látszólag volt hivatalos.  Kijelenthetem, hogy egyáltalán nem illúzióromboló ez a megoldás, bár tudom, hogy sokan tartotok tőle és meg is értem az indokaitokat. Az a tapasztalatom, hogy a budapesti, különösen a budai, árak jóval magasabbak a vidékieknél (akár 80-100 ezer Ft-ra is rúghat). Ilyenkor azzal is kell számolnod, hogy az anyakönyvvezető kéri az utaztatásának a megoldását és finanszírozását.

Sajnos, ha csak egyházi szertartást szeretnél az esküvőd napján, akkor sem hagyhatod el a polgári házasságkötést (kivéve a zsidó felekezetűeknél).

A templomi szertartásért is kell fizetni, ez az ún. stóladíj. A legtöbb zsinagógában nem kell bérleti díjat fizetni, valamint külön díjat adni a rabbinak. Ezen felül számolnotok kell még dekorációs költséggel, bár láttam már arra is példát, hogy ezt a templom biztosította. (Halkan megjegyzem, hogy vannak olyan templomok, amik önmagukban is gyönyörűek, semmi szükségük dekorációra, a hivatalokról ez sajnos nem mondható el.)

Polgári szertartás ára a hivatalban: 10 000 – 20 000 Ft

Polgári szertartás ára külső helyszínen: 30 000 – 100 000 Ft

Szertartásvezető: 30 000 – 50 000 Ft

Egyházi szertartás ára: 15 000 – 35 000 Ft

 templomi szertartas

Lakodalom/ vacsora helyszín bérleti díja

A legtöbbször nincsen külön (terem)bérleti díj a lakodalomhelyszíneken, de akad azért szép számmal olyan példa is, ahol ezzel számolnotok kell. Az összeg nagyon változó. Fontos itt még azt is figyelembe vennetek, hogy a kiválasztott hely mennyire rendelkezik egy esküvőhöz szükséges berendezéssel, felszereltséggel. A hiányosságok pótlása pl. székek vagy esetleg mobil wc-k bérlésével, magas költségekkel járhat. Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a bérleti díj pontosan mit tartalmaz, felmerülhetnek ugyanis rejtett költségek (látszólag van, de nem használhatjátok, ha nem fizettek pluszban érte). Többször beszélgettünk már a párjainkkal a sátor felállításának lehetőségéről. A sátor bérleti díja (olyan sátoré, amit aztán nem fúj el a szél, mert erre is ügyelni kell) 300-400 000 Ft körül kezdődik, de ebben ugye nincsenek benne az asztalok, a székek, sokszor a padlózat sem, illetve gondoskodnod kell a világításról is többek között.

Lakodalom helyszín bérleti díj: 0- 2 000 000 Ft

Tegyünk egy kis kitérőt, ha már bérleti díjaknál tartunk. Fontos tudnod, hogy számos (főleg beltéri) fotózási helyszín díjköteles (és/vagy engedélyköteles). Ezen mindig nagyon meglepődnek a párjaink, pedig általánosan elterjedt. Az árak hol óradíjban, hol korlátlan használatban mérhetőek, összességében és általában 5000 Ft-tól 50 000 Ft-ig (vagy a csillagos égig persze) terhelhetik a pénztárcádat (a legtöbbször 10-20 ezer Ft költséget jelentenek).

 

Vacsora és italcsomag

Természetesen itt is nagy különbségek lehetnek a választott helyszíntől és menüsortól függően. Az italcsomagoknál pedig rengeteget nyomhat a latban, hogy magukban foglalják-e a röviditalok árát is, hogyha igen, akkor milyen típusúakat. Általában jól körvonalazott, hogy pontosan milyen jellegű italok fogyaszthatóak a csomagon belül. Nagyon figyelj oda arra, hogy az időintervallum, amin belül él a csomagajánlat pontos legyen. Nagyon elszállhatnak ugyanis a költségek attól is, ha 1-2 óra kiesik az időintervallumból, amikor a vendégek fogyasztanak. A csomagárak mindig kedvezőbbek és kordában tarthatóbbak, mintha fogyasztás alapján számláznának. Hogyha Ti vásároljátok a röviditalokat, esetleg borokat, akkor a legtöbb helyen ún. dugódíjat számítanak fel.

                3 fogásos esküvői menü ára: 6000 – 12 000 Ft

Italcsomag ára: 4000 – 7000 Ft

Torta

Sokan panaszkodtok a tortaárak miatt. Bevallom, én is meglepődöm újra és újra rajtuk, de azért, ha jobban belegondolok és visszaidézem a kedvenc tortakészítő műsoraimat, tulajdonképpen értem, hogy miért ennyi egy meseszép és igazán finom édesség. Nagyon is idő- és anyagigényes elkészíteni. A tanácsom viszont az, hogy mindenekelőtt legyen nagyon finom és csak utána grandiózus és látványos. Nagyon kiábrándító, ha egy méregdrága gyönyörűség ehetetlen.

Esküvői torta ár: 600-1200 Ft/szelet

 eskuvoi-sutemenyek-mosolyexpressz-34

Vőfély/ceremóniamester

Ez az egyik kedvenc témám. Miért? Mert a jó szolgáltató igazi áldás, a rossz pedig átok, márpedig valami miatt ezen a területen találkozunk a legtöbbször elrettentő példával az esküvőinken. Nem tudom az okát, nem is fontos most. Ugyanott egyre inkább abban hiszek, hogy a gördülékeny esküvőhöz, különösen 40-50 fő felett, igenis mindenképpen szükség van egy „karmesterre”, hogy ő aztán népviseletben versikéket szaval vagy öltönyben gondoskodik a fergeteges hangulatról, ez már igazán csak ízlés dolga. Az esküvőtök hangulatának, a násznép összetételének, valamint az egyéniségeteknek megfelelően döntsd el, hogy melyik áll közelebb hozzád. Abban is hiszek, hogy nem célravezető ezt a násznép egyik tagjára bízni, talán egy ellenpéldát tudok mondani eddig, de abban az esetben is hivatásos ceremóniamesterről volt szó.  Legyél hát körültekintő a választásnál. Nem állítom, hogy a magasabb ár itt egyben a minőség biztosítéka is, de úgy látom, hogy nagyon sokszor iránymutató…  A vőfélyek és a ceremóniamesterek általában elejétől a végéig végigkísérik az esküvőtöket. Vannak, akik már a készülődéstől, jellemzően a szertartásoktól/vendégvárástól; sokan éjjel 2-ig maradnak, de vannak, akik ténylegesen megvárják a buli végét.

Vőfély ár: 25 000 – 130 000 Ft

                Ceremóniamester ár: 100 000 – 250 000 Ft

 

Esküvő fotós

Meggyőződésem, hogy a fotózás sok szempontból hasonlít a festészetre (tulajdonképpen digitális festés ugye). Valamit mindenki tud festeni. Igazán jól viszont nem sokan. Valamelyik festmény nagyon tetszik, valamelyik meg egyáltalán nem, de lehet, hogy a barátnőd ezzel éppen fordítva van. Mindig van viszont egy szint, ami alatt senki sem festő, csak festegető. Amíg viszont a festészetnél meghatározóak ugyan, de kevésbé kardinálisak a felhasznált eszközök, a fotózásnál sokat számít, hogy mit tartasz a kezedben (persze ha valaki nem tud fotózni, az csúcstechnikával sem tud…). Ahogyan számít a kapcsolat és a bizalom is, csakúgy, mint a festő és modellje között. Miért írok erről árak helyett? Mert ez esetben (egyébként az esküvői filmednél is) nem készterméket vásárolsz. Nem tudod, csak sejted, hogy mit kapsz majd a pénzedért. Ezért annyira fontos, hogy a hozzád igazán illőt válaszd.

Természetesen van egy bizonyos színvonal, egy hozzáállás, egy tudásszint (ahogy a festészetnél is), amit meg kell ütnie egy esküvő fotósnak, különben nem nevezhető annak. Sajnos rengeteg kókler akad ezen a területen is, akiktől óvjon az Ég. A magas ár azonban nem feltétlenül jelenti, hogy valaki annyira jó is és ez persze fordítva is igaz. Nyilván vannak, akik valóban megérdemlik a magas árat, amit kérnek, ezt szögezzük azért le. Erről biztosan beszélünk majd nagyon sokat a körültekintő választás kapcsán.

vintage-eskuvo-fotozas

Fontos, hogy nem azért az egy napért fizeted a fotóst. Az a fotós, aki csak az esküvőd napján dolgozik a képeidért, nem esküvő fotós! Ezért a 30-50 000 Ft-os kategóriát én elvetem most alapból. Írok még az árak mögötti tartalomról hamarosan kicsivel lejjebb.

Azt is tudnod kell, hogy a csomagok nagyon különbözőek lehetnek. Az esküvő napján történő rendelkezésre állási idő, valamint a helyszín távolsága befolyásolja leginkább az árat (hogyha olyan extrákat, mint a jegyes fotózás, slideshow vagy fotókönyv nem nézünk). Egy profi, a munkájára igényes fotós, nem ad át általában egy 12 órás esküvőt követően 350-700 db képnél többet. Egész egyszerűen, mert hiába készít el 3-4000 fotót is akár, ennyi az, ami igazán értékes kép, ami által azt kapod, amit a referencia alapján megvettél (és ennyit lehet ésszerű határok között minőségi kivitelben feldolgozni). Ezek a képek utómunkán/retusáláson esnek át, nem azok, amik „kijöttek a gépből” (más néven nyers képek).

Álljunk meg itt egy pillanatra. Mi a különbség utómunka és retusálás között? Mert a kettő nem ugyanazt takarja és bizony a fotósok nagy része sem különíti el a kettőt egymástól, ráadásul a retusálás tartalma is igencsak szerteágazó. A definíció, sőt a köznapi szóhasználatunk szerint is, a retusálás tulajdonképpen nem különbözik az utómunkától, a gyakorlatban, annak kapcsán, hogy ki mit ad neked, viszont nagyonis. (Leegyszerűsítve mindkettő képjavítást jelent.) Utómunkát a legtöbb fotós végez. Ez olyasmiket foglal magában, mint például a színek és „fények-világosság” (expo korrekció) állítása, a kép utólagos megvágása, egyes elemek kiemelése, egy-egy kisebb zavaró elem eltüntetése. A retusálás komolyabb beavatkozás az eredeti képbe, ezért jóval időigényesebb is. Egyrészt magában foglalhatja azt is, hogy a kép eredeti tartalmát megváltoztatva valaki nagyobb képelemet is eltüntet vagy kicserél (ez azért az esküvői fotóknál, különösen az események kapcsán ritkán szükséges és ritkán célravezető). Másrészt a retusálás fogalma takarja azt, hogy „szebbé varázsol” benneteket a fotós; vagyis az ún. „digitális utómunka” nem (feltétlenül) tartalmazza mindezt. A szebbé varázsolás alatt persze ismételten mindannyian mást értünk vagy mást vagyunk hajlandóak/szeretünk megcsinálni. Ide tartoznak olyasmik, mint például a bőrtónus javítása, a szem alatti karikák enyhítése, a bőrhibák eltüntetése (arcon vagy az egész testen), a zavaró hurkácskák vagy éppen a toka éltüntetése. Sokan az átadott (egyébként utómunkával ellátott) fotók egy kisebb százalékát retusálják, kevesebben vagyunk, akik minden átadásra kerülő képen nagyon körültekintően retusálják a párt, a legtöbben azonban nem foglalkoznak sem kisebb, sem nagyobb „plasztikai műtétekkel”. Azt gondolom azonban (főleg a hálás menyasszonyokat látva), hogy az esküvői fotóknál igenis szükség van rá, persze szem előtt tartva az ízlésességet és mértékletességet.

Előtte-utána példa:

retusalas-utomunka2-101

retusalas-utomunka2-100A legtöbb fotóstól digitális formában (CD/DVD/pendrive) kapod meg a képeket. Találhatsz olyanokat, akik ezen felül papírképet is adnak, azt gondolom, hogy egyre kevesebben, aminek a legfőbb oka, hogy ma már Te is hozzájuthatsz viszonylag könnyen jó minőségű nyomatokhoz. Persze iránymutatónak nem rossz a fotós által átadott papírkép, mert látod, hogyan is kell majd kinéznie (sajnos a digitális nyomtatás érdekes eredményeket produkál időnként…), de azért nem szükségszerű. Személy szerint fotókönyv/fine art album párti vagyok, hiszen igazán igényes kivitelben, hozzáértő szerkesztéssel ezekhez tényleg csak fotósokon keresztül juthatsz. (Az igényes kivitel nem pl.: a cewe album, amit saját magad szerkesztgetsz a beépített szerkesztővel, családi képek esetében tökéletesen megfelel a célnak, de esküvők kapcsán szerintem nem.)

Esküvő fotós ár (12 órás rendelkezésre állásra): 130 000 Ft – 400 000 Ft

 

Videós/cinematográfus

Kezdjük egy kis fogalom magyarázattal, mert ezt nem feltétlenül kell kapásból tudnod. A különbség alapvetően a szemléletből adódik, nagyon egyszerűen arról van szó, hogy a cimetográfia filmszerűségre törekszik, az esküvőt nagyon kreatívan, tele apró, ötletes részletekkel, látványos felvételekkel vagy akár egy történeti szállal dolgozza fel; míg az esküvői videók célja alapvetően az események hű dokumentálása. Természetesen videósból is találhatsz olyat, aki nem csupán egymásután vágja a történéseket, hiszen egyre inkább körvonalazódik itthon is a törekvés, hogy moziélményt adjanak az esküvői felvételek, igazán-igazán jól azonban még csak kevesen csinálják.

Fontos azt is tudnod, hogy egy igazán látványos, kerek, egész filmhez a készülődéstől egészen a lakodalom javáig (általában ez éjjel 2 óra) érdemes forgatni, így az egész napos rendelkezésre állás tulajdonképpen egy alaptartalom az ajánlatokban, általában a jó videósoknál is. (Kivéve persze, ha csak a szertartásokat szeretnéd megörökíttetni, viszont ez esetben már nagy kérdés, hogy ki, hogyan vállalja vagy vállalja-e ezt, különösen szombati, szezonon belül lévő napokon.) A csomagokat és árukat a leggyakrabban az határozza meg, hogy pontosan mi kerül majd a felvételekből a kezedbe. Például, hogy „csak” egy 4-5 perces kisfilmet kapsz (Highlights) vagy kapsz mellé egy nagyfilmet is, ami 15-25 perces. Az pedig, hogy kapsz-e mellé még vágatlan nyersanyagot a szolgáltatón múlik, sokan átadják, kérdés, hogy valóban szükségetek van-e rá. Ez azonban az árat nem befolyásolja igazán.

Videós ár: 80 000 – 180 000 Ft

Cinematográfus ár: 150 000 – 400 000 Ft

 

Zene

A legtöbb esküvőn, ahol járunk, zenekar biztosítja a talpalávalót, de egyre több esküvőn találkozunk dj-vel. Nyilván előbbi már csak a tagok létszámából adódóan is drágább, míg utóbbit kedvezőbb áron veheted igénybe. A legtöbben hajnali 3-4-ig maradnak, a megállapodás szerint azon túl plusz óradíjat kérnek. A jó zene elengedhetetlen alapfeltétele a felejthetetlen lakodalomnak, láttunk már „haldokló bulit” rossz zenekar/dj miatt, ezt mindig tartsd szem előtt. A saját notebookodról lejátszott, előre összeszedegetett lista semmilyen körülmények között nem pótolja a profikat. Alkalmazása az „inkább ne” kategóriába tartozik, hogyha mégis így adódik, csak kicsi, családias esküvőkön vesd be.

Zenekar ár: 200 000 – 400 000 Ft

Dj ár: 50 000 -150 000 Ft

 

Dekoráció (virágokkal)

A dekoráció árát egészen nagy szélsőségek között befolyásolhatja az, hogy mit is szeretnél majd magad előtt látni az esküvő napján, az, hogy mindez az adott időszakban, az adott körülmények között hogyan valósítható meg. Akadnak olyan helyek, amelyek annyira szépek önmagukban is (halk megjegyzés: ebből nagyon kevés van itthon), hogy kár volna telezsúfolni még, azonban sajnos sok-sok helyszín még a legügyesebb kezek alatt sem lesz tökéletes. Látod, a jó helyszínválasztás által spórolhatsz a dekoráción vagy ugyanannyiból igazi mesevilágot teremthetsz, a már említett előnyökről nem is beszélve. Fontos figyelembe venned azt is, hogy a szezonális virágok mindig olcsóbbak, mint egy éppen akkor nem nyíló különlegesség (ez pl.: a pünkösdi rózsa kapcsán visszatérő probléma a mi párjainknál). A végösszeget mérvadóan befolyásolja az is, hogy hány asztalt kell feldíszíteni (fő asztaldísz, ültetőkártyák, menükártyák, kisebb díszek, díszszalvéta stb.). No és persze, hogy mit bízol másra és mit vállaltok Ti, de most arról beszélünk, hogy dekoros készíti.

Dekoráció ár (virágokkal): 150 000 -500 000 Ft

Menyasszonyi csokor: 10 000 – 20 000 Ft

 eskuvo-puder-dekoracio

Menyasszonyi ruha

Írtam erről már korábban is sokat. Lehet ugye egészen olcsón és egészen magas áron is ruhához jutni. Alapvetően az az álláspontom, hogy megvenni/varratni, majd aztán eladni a ruhát mindig sokkal gazdaságosabb, mint bérelni, de tudom, hogy ettől sokan húzódoznak, nem vagyunk egyformák.

Itt azt tapasztalom, hogy fokozottan érvényes az, hogy vidéken alacsonyabbak a bérleti árak, de a minőség is gyakran alacsonyabb. Sajnos így is sokat küzdünk amiatt, hogy nagyon egy kaptafára menő ruhákat lehet többnyire bérelni itthon, rengeteg különleges, sőt még kevésbé különleges, egyszerűen csak más tervező ruhája nem érhető még mindig el. Érdemes viszont a hazai tervezők ruháit megnézni, köztük is akadnak, akik teljesen elérhető áron kínálnak meseszép, nem mindennapi darabokat és bérlési lehetőséget ugyanúgy biztosítanak, mint a szalonok. Járj nyitott szemmel, mert mind a szalonokban, mind a tervezőknél időnként igazán jó akciók vannak, amikor nagyon kedvező áron juthatsz hozzá a kifutó modellekhez vagy akár a teljes készlethez.

Menyasszonyi ruha bérlése: 50 000 – 300 000 Ft (leggyakrabban 150 000 Ft körül)

Menyasszonyi ruha ár (megvéve vagy varratva): 40 000 – húú, hát ez a csillagos ég… mondjuk 500 000 Ft

Vőlegény ruhája

A vőlegény ruhák csúcsa természetesen a testre szabott, varratott viselet; meg lehet jelenni a nagy napon zsakettben, frakkban, sőt szmokingban is. Azonban a fiúk többsége általában választ valamelyik üzletben egy kedvére (vagy a menyasszonya kedvére…) való öltönyt, inggel, esetleg ceremóniamellénnyel, illetve nyakkendővel. Akadnak azonban lazábbak is (én ezt nagyon szeretem egyébként), akik egy csinos, stílusos nadrágot, inget, mellé valami jópofa kiegészítőt (kalapot, csokornyakkendőt, nadrágtartót stb.) viselnek „csupán”.

Vőlegény öltözék ár: 30 000 – 250 000 Ft

 

Fodrász: 5000 – 20 000 Ft (a próbafrizura ára általában benne van az árban)

Sminkes: 5000 – 20 000 Ft (a próbasmink ára általában benne van az árban)

 

…és amiket javasoltatok, hogy vegyünk bele a listába:

Meghívók: 100-800 Ft/ db

Karikagyűrű: 80 000 – 450 000 Ft

Köszönő ajándékok: 100-800 Ft

Menyecskeruha: 5000 – 200 000 Ft

Menyasszony ékszerei: 5000 – 50 000 Ft

Menyasszony és vőlegény cipők: 15 000 – 50 000 Ft (a 2 pár)

Koszorúslány ruhák: 5000 – 50 000 Ft/db

 

Szólj, ha még valami fontos az eszedbe jut!

eskuvoi-keszulodes

Tényleg ennyire jól keresnek az esküvői szolgáltatók? Az ár, és ami mögötte van.

Amikor valakivel arról beszélek, hogy esküvőket fotózok, kétféle reakciót váltok ki. Az egyik az… „aha, hát te sem értesz akkor különösebben semmihez…” (szerencsére ez a ritkább, és szerencsére ehhez is érteni kell, egyéb irányú diplomáimról szót sem ejtve, ezért ezeket elengedem a fülem mellett…). A másik reakció a „wow, de jó neked, a hobbydnak élsz és havi néhány nap munkával több százezret keresel”. Óh, bárcsak így volna! De nincs. Ezért is kell arról beszélnünk, ami eddig csak ezeken a személyes beszélgetéseken hangzott el. Arról, hogy az esküvői szolgáltatások miért olyan „iszonyúan drágák”.

A legfontosabb téveszme szerintem az, hogy egy nap alatt keres egy esküvői szolgáltató annyit, mint más jó esetben egy hónap alatt, s egyáltalán amit Te fizetsz neki az maga a fizetése. Vállalkozásokról beszélünk többnyire ugyanis és nem egy cég alkalmazottjairól. A vállalkozás rengeteg kiadással és munkával jár, vagyis az általad fizetett összegnek csak tört része marad meg „fizetésként” (amiből aztán a magánéletünket finanszírozhatjuk). Ilyen kiadások, vállalkozási költségek a teljesség igénye nélkül:

  • Különböző járulékok, adók
  • Bérleti díj és egyéb rezsiköltség
  • Felszerelés/készlet/eszköz/alapanyag stb. költségek, amelyek nélkül nem tudnának dolgozni, ezeket meg kell venni, javítani, fejleszteni és cserélni kell, ha valaki mindig naprakész szeretne lenni. (Márpedig enélkül nincs siker, nincs kereset sem… ráadásul a felszerelés nem csak abból áll, amit éppen látsz, a fotózás esetében például valahol tárolni és utómunkázni is kell a képeket, amire bizony nem alkalmas akármi. )
  • Útiköltség  – ami nem csupán benzinpénz, hiszen használódik az autó, amit nem mellesleg valamiből meg is kellett venni és karban kell tartani, hozzá adódnak ráadásul a különböző útdíjak is, valamint az, hogy az utazási idő pont annyira munka, mint a helyszínen történő tevékenykedés, hiszen az utazási idő, rátok szánt idő.
  • Marketingköltség – hogy megtalálhasd, akire vágysz
  • Alvállalkozók, asszisztensek, egyéb munkatársak díja
  • Továbbképzés – hogy a lehető legjobbat kaphasd; akkor is, ha ez önképzés, hiszen ma már az idő is pénz, amit ráfordítasz valamire

Nos, a tényleges munkaóra pedig jóval több, mint gondolnád, mert nem tudok olyan szolgáltatóról, aki csak az esküvő napján foglalkozik veletek, illetve tesz azért, hogy gyönyörű napotok legyen.

Miből is áll össze a munkaóra? Mindabból az ügyviteli, vállalkozásfejlesztési és marketing tevékenységből, amit arra szán a szolgáltató, hogy rátaláljatok, és a lehető legjobb szolgáltatást biztosíthassa nektek (pl. továbbképzés, blogbejegyzések írása, facebook posztok elkészítése, ajánlatírás, könyvelés); a sokszor több órás megbeszélésekből, levelezésekből, telefonbeszélgetésekből veletek és más érintettekkel; az előkészületi munkákból (gondolj csak a dekorációra, el kell készíteni a részeit valamikor…); az utazási időkből; az esküvőn történő rendelkezésre állásból; az esküvőt követő munkából (pl.: retusálás, vágás, ügyviteli feladatok, elvinni nektek a kész anyagot, blogbejegyzés, elszállítani/bontani a dekorációt).

Mindenféle panaszkodás nélkül álljon itt csak annyi, hogy nem napi 8 órát dolgozunk heti 2 szabadnappal a legtöbben, hanem jóval többet, általában szabadnap nélkül. Mindezt pedig egy teljesen átlagos, magasnak semmiképpen sem mondható fizetésért, kérjünk bármennyit is. De, legalább nagyon lehet szeretni a munkánkat, és szeretjük is. Ha kiszámolom a tényleges órabérünket, akkor én is hobbynak érzem az esküvő fotózást. :) Persze szögezzük azt is le, hogy vannak túlárazott dolgok, mint ahogyan minden területen, de azért nem feltétlenül ez a jellemző.

Összefoglalva:

  • az esküvői szolgáltatások terén bőséges a kínálat, sajnos azonban a színvonal átlagosan nem mondható itthon magasnak, de vannak biztató törekvések
  • az árak is nagyon szerteágazóak, ami nem csupán főváros-vidék közötti különbségekből adódik, hanem minőségbeli óriási eltérésekből is
  • az árat alapvetően befolyásolja a vendégek létszáma, mert elsősorban a lakodalom nyom sokat a latba
  • bár egy átlagos, 80-100 fős esküvő 2 millió Ft-nál kezdődik és a határ a csillagos ég, mégis téveszme, hogy az esküvői szolgáltatók kiemelkedően jól keresnek
  • egy esküvő valóban drága mulatság, ami elsősorban annak köszönhető, hogy sokmindenből áll, s bizony sok embert kell közben vendégül látni
  • ki lehet azonban hozni egy meghitt, kedves esküvőt meglepően alacsony árból is, minden csak azon múlik, mennyi energiát, időt fordítotok arra, hogy megtaláljátok a legjobb lehetőségeket

A következő részben a spórolási technikákról, valamint a költségvetés hatékony összeállításáról (EPT) és kezeléséről beszélünk.

Továbbra is szívesen veszek minden információt, kiegészítést az árakkal kapcsolatban akár itt hozzászólásban, akár e-mailen, hogy folyamatosan frissülhessen, pontosodhasson az, mennyibe is kerül egy esküvő.

Az előző részek:

1. rész: Esküvő szervezés könnyen, hatékonyan – a “Tudd”!

2. rész: Esküvői inspirációk, ötletek

3. rész: Álomból valóság

4. rész: Realitásbakik

 5. rész: Az ESZÜ alapja – időgazdálkodás okosan

6. rész: Az Esküvő Szervezési Ütemterv

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
CLOSE MENU .... .... ....