Amikor először találkoztunk Esztivel, már akkor jól tudtuk, hogy tökéletesen megértjük majd egymást. A lelkesedése és a bizalma irántunk már-már zavarba ejtő volt, ugyanott annyira megtisztelő, amit igazából szavakba sem lehet önteni. Azt hiszem, hogy ilyenkor érezzük csak a mindennapi robot értelmét…. mert bizony néha hajlamos az ember elfelejteni, hogy valójában sokkal több ez, mint egy munka. Eszti és Viktor újra és újra emlékeztetett minket erre anélkül, hogy tudták volna. Kedvességgel, figyelmességgel, jó kedvvel, szeretettel, és azzal is, hogy annyi mindenben hagyatkoztak a mi tapasztalatunkra és véleményünkre. Most is, amikor ennyi idő után újra nézem a fotóikat, rájövök, hogy mennyi hálával tartozunk nekik.
A nagy nap izgalommal kezdődött, hiszen nagyon lógott az eső lába, de mi még annál jobban szerettük volna, ha a szertartást a szabadban tarthatjuk, mint ahogyan Eszti és Viktor megálmodta. Megérezhette ezt a nagy össznépi szurkolást az Ég is, mert szép, lassan kisütött a nap, így aztán kis kompromisszummal (a teraszon), de mégiscsak a tó közelében fogadhattak egymásnak örök hűséget. A szeszélyes időjárás pedig megajándékozott minket egy ámulatba ejtő naplementével is. Szerintem, ha valakik, hát ők ezt nagyon megérdemelték!
Akármit is írnék erről az esküvőről, úgy érzem, kevés volna… Egyszerűen csak boldog vagyok, hogy részesei lehettünk! A többiről meséljenek a képek. :)
A pazar naplemente és a „úhh, tudom, hogy 1 perc múlva be kell mennünk, de gyorsan álljatok oda” kép:
A „kiszökős” kékfény-fotók:
Aztán a fergeteges buli:
Még néhány kép. :)
