Rendhagyó módon azzal kezdeném, hogy nagyon örülünk, hogy megmutathatjuk Nektek Évi és Sebastian fotóit. Eredetileg ugyanis „titkos” anyagként készült, de aztán Sebastian úgy gondolta, mégiscsak szívesen hozzájárul ahhoz, hogy betekintést nyerhessetek a képeink által az ő nagy napjukba, ami megtiszteltetés a számunkra. Köszönjük!
Sebastianról még annyit, hogy nagyon büszkék vagyunk rá, mert az esküvőre olyan gyönyörűen megtanult magyarul, hogy az bámulatos. Persze előtte is használta már a magyar nyelvet egészen jól, de azért a fejlődés rendkívül látványos volt. Ráadásul a végén a fotózkodásba is csodálatosan belejött, pedig tudjuk, hogy nagyon húzódozott eleinte tőle. Évi lendületessége mellett persze hamar kedvet kap az ember!
Ahogy a fentiekből is kiderül, különleges esküvő volt az övék, hiszen kétnyelvű násznép színesítette a nagy napjukat, persze ettől még nem maradtak el a magyar hagyományok sem.
Az esküvő számunkra már néhány nappal korábban elkezdődött, hiszen végül úgy alakult, hogy egy külön napon készítettük el a kreatív sorozatot. Így aztán nyugodtan bebarangolhattuk az egyik legkedvesebb itthoni nevezetességünket: a visegrádi Királyi Palotát. Jóllehet már harmadszor fotóztunk itt esküvői kreatív sorozatot, még mindig nagyon szeretjük. Éviék pedig első alkalommal jártak ott, ezért számukra látványosság-élmény is lehetett. Évi testvérében és kedvesében pedig tökéletes alkalmi asszisztensekre tettünk szert, kitűnően lebbentenek például fátylat és készítenek werkfotókat! Meg kell említenem azt is, hogy ritka barátságos és rugalmas fogadtatásban volt részünk a Palotában, amiért hálásak vagyunk az ott dolgozóknak.
Volt azért izgalomban is bőven részünk, sajnos az esküvő előtt minden a feje tetejére állt kicsit. Hogy csak a legkétségbeejtőbbet említsem, az esküvő helyszíne sajnos áldozatul esett az idei árvíznek, ezért nagyon-nagyon drukkoltunk, hogy a nagy napig minden helyre álljon és az új fű is pompázzon a polgári szertartáson. Szerencsére minden megoldódott! A készülődésnél még ugyan hajráztunk egyet – így esett, hogy én is koszorúslányokat öltöztettem, – de aztán minden ment a maga tökéletes útján.
Az egyik legkedvesebb részem a rózsatánc volt. Nagyon látványos és igazán bensőséges pillanatokat teremtettek ezzel Éviék, ajánlom mindenkinek a figyelmébe. Minden női vendég kapott Sebastiantól egy-egy szál rózsát ajándékba (még én is :)), majd körbeállták a párt a fejük fölé tartva a mesés virágokat és így táncoltak mindannyian énekelve, mosolyogva.
Élmény volt az is a számunkra, hogy Évi egyik koszorúslánya már jól ismert minket Reni menyasszonyunk barátnőjeként. Idén többször is megesett velünk, hogy ismerős arcok köszöntek vissza egy-egy esküvőn vagy mi nem voltunk már idegenek a vendégek néhány tagja számára. Mindig különleges élmény ez, hiszen bár alapvetően nem ismerjük egymást, mégis mindig olyan, mintha régi ismerősökkel találkoznánk újra. :)
Reméljük, hogy még Évit és Sebastiant is lesz alkalmunk viszontlátni! :)
