Csupa mosoly: Juli és Stephan esküvője

Hogyha rájuk gondolunk, mindig elmosolyodunk. Eszünkbe jutnak a kis bennfentes viccelődéseink, a szeretet, ami közöttük van és az a kedvesség, amivel mindig körülvettek minket. Ha tehetném, csupa ilyen párt kívánnék magunknak!

nemet-magyar-eskuvo-1nemet-magyar-eskuvo-5nemet-magyar-eskuvo-21

Nem egy szokványos esküvőre érkeztünk. Egyrészt egy magyar-német párosról van ugye szó, ahogy már a nevükből sejthettétek, másrészt a szertartást, vagyis a tényleges házasságkötést, mi is csak videón láttuk. Hogy is van ez? Már a nagy nap előtt összeházasodtak, nagyon szűk körben, a családi-baráti összejövetelt pedig itthon, Magyarországon tartották. Ez pedig igazán nem a formaságok jegyében telt, a lényeg a közös ünneplés volt. Ahogy a legtöbben, mi is már előző nap megérkeztünk. Nyugodt, rohanástól mentes kreatív fotózást szerettek volna ugyanis és így sokkal egyszerűbb volt. Ráértünk, összerakhattuk a dekorációt, megvárhattuk kényelmesen a naplementét, jól el is fáradhattunk együtt, de szigorúan csak sok-sok nevetés közepette. :) (Persze így is „kutyamód” elfáradtunk, ugye?! :D)

nemet-magyar-eskuvo-6nemet-magyar-eskuvo-7nemet-magyar-eskuvo-8nemet-magyar-eskuvo-20nemet-magyar-eskuvo-15nemet-magyar-eskuvo-19nemet-magyar-eskuvo-31nemet-magyar-eskuvo-23nemet-magyar-eskuvo-29nemet-magyar-eskuvo-25nemet-magyar-eskuvo-26vintage-eskuvonemet-magyar-eskuvo-24

Egészen más varázs rejlik egyébként az ilyen külön napos fotózásokban, akkor is, ha az esküvő előtt, akkor is, ha utána vagyunk. Egyszerűen jobban át tudjuk adni magunkat az ott és mostnak mindannyian. Ebből aztán sokkal gyorsabban születnek azok a fotók, amikre időtlen időkig örömmel nézünk rá, mert többet jelentenek egy képnél.

nemet-magyar-eskuvo-32nemet-magyar-eskuvo-33nemet-magyar-eskuvo-34nemet-magyar-eskuvo-35nemet-magyar-eskuvo-36nemet-magyar-eskuvo-37nemet-magyar-eskuvo-38

Közös élményt, gondolatokat, sok-sok érzést, még az időjárást is érezzük olykor a bőrünkön, ami akkor volt.  Így vagyok ezzel a sorozattal is. Egy nyaralás jut eszembe, sohasem munka (egyébként sem szoktam a fotózásra használni túl gyakran ezt a szót).

nemet-magyar-eskuvo-40nemet-magyar-eskuvo-39nemet-magyar-eskuvo-44nemet-magyar-eskuvo-43nemet-magyar-eskuvo-45nemet-magyar-eskuvo-46eskuvo-boraszatnemet-magyar-eskuvo-47nemet-magyar-eskuvo-48nemet-magyar-eskuvo-49

Nyilván ezt az érzést erősíti, hogy másnap délutánig bizony kimenőt kaptunk, csupa kényeztető, pihentető órát, amiben a szezon közepén-végefelé bizony igencsak szűkölködni szoktunk. Meg is beszéltük a hátsó kert idilli nyugalmában, hogy nem emlékszik egyikünk sem, mikor ültünk 5 percnél tovább ilyen tétlenül. A nyugalmunkat mindössze néhány őz zavarta meg, akik csaknem rajtunk keresztül gázoltak a kertbe, de szerencsére meggondolták magukat. :) Azért itt már erősen érzetük, hogy na, menjünk, fotózzunk, örüljünk tovább!

nemet-magyar-eskuvo-51nemet-magyar-eskuvo-52nemet-magyar-eskuvo-53nemet-magyar-eskuvo-54nemet-magyar-eskuvo-55nemet-magyar-eskuvo-56nemet-magyar-eskuvo-63nemet-magyar-eskuvo-73

Aztán eljött ez is. A vendégek sem bizonyultak mosolytalanabbnak, mint a mi cuki párosunk. Így aztán még több nevetés, persze némi örömkönnyel, jutott másnapra is osztályrészünkké. Szóval csak azt tudom mondani, hogy „vissza, vissza, vissza”! ;)

nemet-magyar-eskuvo-70nemet-magyar-eskuvo-69nemet-magyar-eskuvo-71nemet-magyar-eskuvo-77nemet-magyar-eskuvo-78nemet-magyar-eskuvo-79nemet-magyar-eskuvo-81nemet-magyar-eskuvo-83nemet-magyar-eskuvo-85nemet-magyar-eskuvo-87nemet-magyar-eskuvo-91nemet-magyar-eskuvo-88nemet-magyar-eskuvo-89nemet-magyar-eskuvo-90nemet-magyar-eskuvo-82

nemet-magyar-eskuvo-60nemet-magyar-eskuvo-58eskuvo-rusztikus-dekornemet-magyar-eskuvo-64nemet-magyar-eskuvo-65

Ui: Mindenképpen meg kell jegyezzem, hogy lenyűgözött a képfestős „vendégkönyv”, pontosabban az, hogy ebben a násznép részt vett. A lényege az, hogy a pár egyik kedvenc festményét festik meg a vendégek az esküvő során úgy, hogy annak 1-1 kis részletét kiválasztják és lemásolják az előre összevágott darabkákból. A sztereotípia viszont beigazolódott: figyelem, a német precizitás igenis valós dolog. :)

nemet-magyar-eskuvo-93nemet-magyar-eskuvo-94nemet-magyar-eskuvo-95nemet-magyar-eskuvo-96nemet-magyar-eskuvo-98nemet-magyar-eskuvo-102nemet-magyar-eskuvo-99nemet-magyar-eskuvo-106nemet-magyar-eskuvo-105nemet-magyar-eskuvo-108nemet-magyar-eskuvo-109nemet-magyar-eskuvo-112nemet-magyar-eskuvo-111nemet-magyar-eskuvo-66nemet-magyar-eskuvo-211nemet-magyar-eskuvo-202nemet-magyar-eskuvo-200nemet-magyar-eskuvo-201nemet-magyar-eskuvo-204nemet-magyar-eskuvo-203nemet-magyar-eskuvo-205nemet-magyar-eskuvo-208nemet-magyar-eskuvo-212nemet-magyar-eskuvo-213nemet-magyar-eskuvo-214nemet-magyar-eskuvo-215nemet-magyar-eskuvo-216nemet-magyar-eskuvo-218nemet-magyar-eskuvo-220nemet-magyar-eskuvo-219

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
CLOSE MENU .... .... ....