Annyi képet találtam kiválasztani Kata és Zsolt esküvőjéről, hogy nem is tudom, győzöm-e mellé szöveggel, de így sem teljes, mert sok mozzanat kimaradt. :)
Kell-e egyáltalán hasonló mennyiségű mondatot gyártanom, ha egyszer itt vannak a fotók, és nagyon bízom benne, hogy képesek mesélni.
No, jó, azért van ám mit mondanom!
Először is imádom, amikor a párjainknak van elképzelése, és azt képesek is megvalósítani, képesek tenni azért, hogy megszülethessen, nem tőlünk vagy éppen mástól várják a csodát. Kata számomra ennek mintapéldája. Az egy dolog, hogy mindent nagyon profi módon önmaga megszervezett, rengeteg mindent saját kezűleg készített, kifogástalan ízléssel, de folyamatosan kereste-kutatta a fotózás kapcsán is, mi az, amitől olyanok lehetnek a fotóik, amiket elképzelt maguknak. Ezt természetesnek tűnik, de higgyétek el, nem ez az általános.
Könnyű volt vele, hiszen akarta és nem csak szerette volna. Nagy különbség! Ebből születtek meg aztán a tetőn készült fotók például, ez az élmény pedig örökre velünk marad. Hiába, sosem veszem észre a mindennapokban, de Budapest látképe azért mégiscsak lenyűgöző! Azzal fotózni pedig egy egyáltalán nem hétköznapi, elcsépelt helyen, örömjáték. Erről jut eszembe, hogy Kata készített nekem ajándékba egy karkötőt, ami szintén megmarad nekem, nagyon szeretem. :)
Csak tegnap jutott el a tudatomig, hogy már sokkal korábban kezdődött a mi kapcsolatunk, mint amikor először levelet váltottunk. Nagyon megtisztelő és megható, hogy Zsolt még jelen sem volt az életében, amikor ő már tudta, ha egyszer eljön az Igazi, mi leszünk majd a fotósaik. Egyszerre nagyobb felelősség így fotózni, és ugyanott sokkal könnyebb és megnyugtatóbb érzés is. felelősségteljesebb, hiszen egyetlen pillanatra sem okozhatsz csalódást, meg kell felelni az álomnak, másrészt pedig egyszerűbb, hiszen a másik szereti, amit csinálsz, bízik benned, így ezt nem kell külön építgetni. Ráadásul (ezt tudtam korábban is) két nagyon kedves egykori menyasszonyunk ismerőse, ezért azt hiszem, tényleg tudta, mire számíthat.
Utólag bevallhatom, ő sem fogja zokon venni (remélem :) ), Zsolttal kapcsolatban voltak kérdések bennem. Egyszerűen nem tudtam hová tenni az élcelődéseit, de gondoltam, hát jó, állom én a sarat, Katáért meg különösen! Szép lassan persze kezdtük kiismerni Zsoltot is, meglátni mögötte dolgokat… Megnyugodni ezzel kapcsolatban viszont csak a kreatív fotózásuk végén tudtam, amikor már tényleg mindenen túl voltunk!
Beszálltunk a liftbe, Zsolt megint odalökött valamit, amiről nem tudtam eldönteni, hogy most viccel vagy mennyire is gondolja komolyan (tudom én ám, hogy minden viccnek van alapja! :D )… aztán Kata kisegített…lehet, hogy látta az arcomon a rengeteg kérdőjelet egy másodpercig… „Ne aggódj, csak viccel, a tánctanárnak azt mondta, ha nem tapsolnak a tánc után, nem fizeti ki.”
Így aztán, amikor eljöttek a képeikért és Zolinak Zsolt azt mondta, visszahozza, ha nem tetszik, Zoli már csak lazán megjegyezhette, hogy OK, tudod, hol lakunk. Zsolt nem jött… Kata sem… :)Bízom benne, hogy ti is szeretni fogjátok az ő igazán hangulatos esküvőjüket.
Zárásként pedig had vegyem kölcsön az idézetüket. :)
„A boldogsághoz nem vezet út, az út maga a boldogság” (Buddha)
