Amikor Tomi felhívott, hogy házasodni készül és örülne, ha mi fotóznánk az esküvőjüket, duplán lepődtem meg. Először is önmagában a tény, hogy Tomi férj lesz, egészen furcsa és hihetetlen volt. Aki ismeri, érti, hogy miért olyan megmosolyogtató és szívmelengető is ez egyben. Másodszor pedig sohasem gondoltam, hogy egyszer mindennek ennyire közelről lehetek szemtanúja.
Gondolom, az előző sorokból már kiderült, hogy nem idegenként keresett meg. :) Tíz éves korunk óta ismerjük egymást, ki se merem mondani, hogy az hány évvel ezelőtti első találkozást jelent. Az elmúlt pár évben ugyan csak osztálytalálkozókkor láttuk a másikat, de mint kiderült Lillával (a feleségével) együtt jól ismerik a munkánkat, és ami azt illeti én is egész napra kész vagyok Tomi életének alakulását illetően. :)
Az esküvőjük fotózását nem tudtuk elvállalni, mert előző nap volt már egy esküvőnk és előtte héten is dupláztuk az esküvőket, így aztán úgy éreztük, felelőtlenség volna. A kreatív fotózásukat viszont nem volt kérdés, hogy örömmel elkészítjük. :) Különösen lelkes lettem, amikor kiderült, Lilla nagyon szeretné kicsit belecsempészni a vintage vonalat is (no persze finoman, mert Tomi azért nem az a tipikus „vintage-pasi”) és, hogy a Balatonhoz megyünk majd. Azt hiszem, rögtön tudtam, hogy velük megvalósíthatom végre a vízparti enteriőrös fotózást kicsit amolyan tengerparti hangulatban. :) Timi pedig a Laura Virágtól valóra is váltotta azt, ami nekem csak a képzeletemben szövődött. :)
Napsütés vagy eső? Szél, de mekkora? Elég hervasztóak voltak az időjárási előrejelzések a fotózás napjára… Lilla ruhája pedig nem érkezett meg. Utóbbi kérdést meg tudtuk volna oldani, de megijedtünk a viharos széltél és a várható esőtől. Úgy döntöttünk, hogy kicsit várunk. Persze délutánra kisütött a nap és csodálatos fények voltak, de akkor már késő volt bánkódni…. Amikor a másik napon Füredre értünk, szakadt az eső. Már-már szomorúan, de beletörődtünk, hogy le kell mondanunk az enteriőrről, sebaj, lesznek szép. esős fotóink. Aztán egyszercsak elállt, amikor begurultunk a stég melletti parkolóba. Mire Tomiék odaértek, csak a sok szürke felhő maradt az esőből. Indulhatott a fotózás!
Tomi nem tudom zavarban volt-e, nehéz megállapítani. Lilla igen,legalábbis egy darabig biztosan…, de azt hiszem, hogy én voltam a legnagyobb zavarban. Amikor barátot, ismerőst fotózunk, mindig különös kettősség van bennem. Egyrészt nem kell fürkésznem, hogy milyen is valójában és mivel nem hazudtolom meg a képeken, másrészt mivel ismer, nyilván könnyebben is fogad a bizalmába minket, szóval lazább vagyok én is. Harmadrészt viszont feszengek, mint valamiféle premier előadáson, hiszen ez a „szereposztás” újdonság köztünk… mindannyian különböző álarcokban tündöklünk életünk során (csak ritkán vesszük le ezeket, de ez egy másik téma :) ) a fotós mivolt is egy ilyen, kár volna ezt takargatni…:)
Azért persze a lényeg mégiscsak az, hogy a fotózás nagyon jó hangulatban telt, Tomi nem hazudtolta meg magát szerencsére (néhány esetben szerencsétlenségre :DD), Lilla pedig tündérien igyekezett egyszerre kordában tartani és lépést tartani vele. Így aztán születhettek lillás-romantikus-vintage fotók és tomis-fátyolfogós-szaladósak is. Noés persze Zoli vezetésével a támadó hattyú is feladta a küzdelmet. :D Mindenesetre örökre itt cseng a fülemben, ahogy Tomi ismételgeti kedélyesen, hogy VINNTTTTÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁZSSSSSSSSSSSSSSSS megemlékezve a „legendás” francia tanárnőnkről. :)
Mindenképpen szót kell arról ejteni, hogy ennyire lelkiismeretesen készülő vőlegényünk még nem is volt talán. Gondosan kiválasztotta a ruhákat és Lillával együtt mindent a lehető legjobban szerettek volna csinálni és persze csináltak is. :)
Végül azért mégiscsak részesei lehettünk az esküvőnek is. :) Mondhatom, a másik oldalról minden olyan más! Sok-sok éve voltam utoljára „csak” vendég esküvőn, ezért aztán valahogy folyton kerestem a fényképezőgépet a kezemben és néha úgy ösztönből felpattantam volna, hogy jujj, ott egy jó kép születhetne… node Zoli videózást gyakorolt az egyetlen gépen, ami nálunk volt, így esélyem sem lehetett. Azt hiszem, szerencsére. Jó érzékkel ültünk le ugyanis a templomi szertartáson a legjobb rálátást biztosító helyre, ahonnan aztán minden pillanatát a saját szememmel és nem az objektívemen keresztül kísérhettem végig az esküvőnek. A vacsora és a buli alatt pedig végre kívülállóként is megtapasztalhattam újra, hogy a vendégek hogyan élnek meg egy-egy esküvőt. :)
Kell néha, hogy kilépjünk a ránk ragadt szerepekből, hogy a világ egy napra kicsit a feje tetejére álljon. Nekem ilyen volt Tomi és Lilla esküvője, nem csupán a fotózás miatt, hanem kicsit azért is, mert olyan emberekkel lehettem együtt valahogy egészen másképpen, mint korábban, akikkel már réges-rég volt ilyesmire utoljára alkalmam. Hálás vagyok Lillának ésTominak azért, hogy szívesen vették a tanácsainkat az esküvő szervezésével kapcsolatban, az egész élményért pedig különösen! :)
…és még egy kis ízelítő:
