Tele érzelemmel -Timi és Andris esküvője

Amikor Timire és Andrisra nézünk, önkéntelenül is elmosolyodunk. Egyszerűen jó őket együtt látni, mert minden pillantásukból, mozdulatukból árad a szeretet. Ez a kötelék hatotta át az egész esküvőjüket.

Azt hiszem, hogy mindannyiunk számára, akik a Nagy nap első találkozásánál mellettük lehettünk, egy életre szóló, kedves emléket ajándékoztak. Az embernek szinte kedve lett volna letenni a fényképezőgépet és csak bámulni és bámulni a boldogságukat. :)

Persze ez a nap sem maradhatott el izgalom nélkül, még reggel is szurkoltunk, hogy az előző napi esőzést felváltsa a napsütés; nagyon elhúzódott a készülődés, így alig maradt időnk a kreatív fotózásra; Timi remegő lábakkal, az ájulás szélén állt a bevonulásra várva (komolyan aggódni kezdtem érte);  nem voltunk biztosak benne, hogy a 170 fős násznépről végig tudjuk csinálni a kiscsoportos képeket a rendelkezésre álló idő alatt…, s Timi ezt hogyan bírja a magas sarkúban …. De hát mindez kit érdekelt igazán?! :)

Egy tökéletes esküvő csodálatos pillanataiban osztozhattunk Velük és végül azt hiszem, hogy minden az álmaik szerint alakult. Köszönjük, hogy mindennek részesei lehettünk, kívánunk még Nektek legalább 100 évet hasonló szeretetben!

Azt hiszem, nem is tudok erről többet írni, mert folyton csak ismételgetném magamat…. :) Beszéljenek helyettem inkább az esküvői fotóik. :)

 

 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
CLOSE MENU .... .... ....