Amikor Orsira és Lalira gondolok, a legelső dolog, ami eszembe jut, hogy milyen lelkiismeretesen, milyen szeretettel, odafigyeléssel készülődnek az esküvőjükre, no és az, hogy milyen édesek együtt. :)
Nagyon megmaradt bennem az első találkozásunk is, mert nem csupán arra voltak kíváncsiak, hogy hogyan fotózunk, hanem mindarra is, ami emögött van, elsősorban ránk. Ezer kérdéssel elhalmoztak minket, személyes kérdésekkel is, és én arra gondoltam, hogy húú, milyen jó, hogy ezekről már rögtön az elején beszélgetünk, ráadásul az ő kezdeményezésük alapján. Gyorsan megteremtődött így az a közvetlen kapcsolat, amire a fotózáshoz szükséges bizalmat építhetjük. :) Nyugodtan vártuk hát a jegyes fotózást, mert tudtuk, hogy tökéletesen megértjük majd egymást. :)
Az eredeti terv szerint a Kopaszi gáton készültek volna a jegyes fotók, mert Orsi és Lali kötődik a helyhez és szeretünk olyan helyszíneket választani, amelyek jelentenek valamit a párjainknak. Aztán virágba borult a gyümölcsös…és én rögtön rájuk gondoltam. Orsiék pedig nagyon megörültek az ötletnek, mert éppen előtte szembesültek vele, hogy iszonyú tömeg van hétvégente a Kopaszin.
Így négyen teremtettünk hát magunknak egy nyugodt, meghitt kis világot a virágzó fák között a Boróka Otthonbolttól kölcsönzött szépségekkel. A hangulatot romantikus uzsonnával fűszereztük, amihez tökéletesen illett a macaron, a saját sütésű süti, és az izgalmat oldó bor, amivel Orsiék készültek. :) Mindezt csak az tetőzhette, hogy a kezdeti izgatottság után tökéletes partnereink voltak: elengedték magukat, szerették egymást, igyekeztek úgy csinálni mindent, ahogyan egyébként is szokták, hogy minél természetesebbek és őszintébbek lehessenek a fotók. :) Hoztak kártyát, scrable-t, mert ezek is kötődnek hozzájuk… és előkerültek a fa szivecskék is, újra szórhattunk valamit. ;) Így aztán könnyű volt megmutatni a fényképeken is a szerelmüket, amit olyan jó nézni. :)
A csodálatos délutánt a repcében zártuk, megvárva, amíg lenyugszik a nap. Azt hiszem, hogy nem is találhattunk volna méltóbb zárást egy ilyen délutánhoz. :) Alig várjuk, hogy mindezt az esküvőjükön folytathassuk majd. :)
