Vízparti vintage

Ilciékkel tavaszi, virágba borulós, amolyan igazi romantikus esküvői fotósorozatot terveztünk. Úgy adódott azonban, hogy a kis pocaklakó megérkezését meg kellett várnunk. Közben nyár lett, így aztán valami egészen más koncepciót kellett kitalálnunk. Ilci pedig szabad kezet adott nekem. Megmaradt a tavaszi tervből a világos, púder és barack színnel tűzdelt, kicsit shabby chic felé hajló enteriőr. Másodiknak pedig adta magát, hogy egy családi kuckót építsünk számukra, hiszen így már nem kettesben, hanem hármasban érkeztek hozzánk. Mindehhez valami nagyon semleges, világos hátteret szerettünk volna, a lehetőségek közül nekik pedig ez a vízpart tetszett a legjobban.

vintage-fotozasvintage-fotozas-vizpart-5vintage-fotozas-vizpart-1vintage-fotozas-vizpartvintage-fotozas-vizpart-2vintage-fotozas-vizpart-3vintage-fotozas-vizpart-4

Ragyogó napsütésben érkeztünk meg, hogy mire ők is odaérnek, készen állhasson a két vintage enteriőr. Kisvártatva azonban nagy szél kerekedett és beborult az ég… Nem is tudom, imádkoztam-e már ennyit fotózás előtt, hogy minden a legnagyobb rendben menjen, hiszen annyira régóta készültünk a találkozásra. Egy dolgot tudtunk, gyorsnak kell lennünk. Nem szoktunk azonban sohasem rohanni, hiszen az a laza, feszültségmentes hangulat, amit megszoktunk ilyenkor, nem teremtődik azonnal a semmiből elő.

vintage-fotozas-vizpart-11Persze szerencsére mindenkivel gyorsan megtaláljuk a közös hangot, így aztán rájönnek hamar, nincs mitől tartaniuk. Kezdetben persze Ilci és Robi is megszeppent a szokatlan helyzettől, aztán láthatóvá vált percről percre, ahogy egyre inkább önmaguk lesznek, ahogy egyre őszintébben néznek egymásra sietség ide vagy oda. Megszületett, amit vártunk, hogy igazi mosolyokat, igazi érintéseket fotózhassunk. Így együtt olyan jó csapat voltunk, hogy könnyedén megelőztük a közelgő zuhét.vintage-fotozas-vizpart-8

vintage-fotozas-vizpart-6vintage-fotozas-vizpart-12

vintage-fotozas-vizpart-7vintage-fotozas-vizpart-9

vintage-eskuvoi-fotozasunk-041vintage-fotozas-vizpart-10

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
CLOSE MENU .... .... ....